– Tudtuk, hogy nagyon nehéz dolog a továbbjutás a csoportból. Szerethető a csapat, de ez nem párosult győzelmekkel. Előrelépés ugyanakkor van, sokkal stabilabban játszott a férfiválogatott, mint korábbi világversenyeken, nem voltak nagy amplitúdók.
Rámutatott ugyanakkor, hogy amennyiben a férfiválogatott megnyeri az Egyiptom elleni mérkőzést, az afrikai riválisban akkor is benne lett volna a bravúr, így még egy, de inkább két meccset kellett volna nyerni a továbbjutáshoz.
– Zárkóztunk az elithez, a következő lépés az lesz, hogy még jobban szorongassuk őket, és alkalmanként győztesen hagyjuk el a pályát. Korosztályban megvagyunk, hiányérzet a győzelmeket leszámítva nincs bennem – mondta, megemlítve:
míg a férficsapat helyezése a realitás, addig a női együttestől a hatodik hely nagyon jó. Meglátása szerint a férfi világelitbe tartozó válogatottak kézilabdázói klubszinten rendszeresen játszanak kulcsszerepet nemzetközi kupamérkőzéseken, ez a magyar csapatnál is segítene a még közelebb zárkózáshoz.
November végén kezdődik az Eb
Horváth Gabriella főtitkár a részben hazai rendezésű, novemberben kezdődő női Európa-bajnokság kapcsán ismertette: a szervezés hajrájába fordulnak. Felidézte, Debrecen két csoportot lát vendégül, ezek továbbjutóihoz a franciákat is felvonultató bázeli kvartett első két helyezettje csatlakozik a hajdúsági városban sorra kerülő középdöntőre. Elmondta, jövő héten kerül sor a delegációvezetők terepszemléjére, majd Bécsben szeptember végén a játékvezetőknek is lesz szeminárium. Hangsúlyozta, hogy lesznek magyar játékvezetők és versenybírók a kontinensviadalon.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!