Dárdai Pál bemutatott a fiai kritikusainak, majd Rossinak is üzent

Három fia, Marco Rossi és a saját szövetségi kapitányi időszaka is szóba került a Dárdai Pállal készült beszélgetésben, amelyet kedden közölt a Nemzeti Sportrádió.

2024. 10. 08. 15:38
Hertha BSC - Hannover 96 Dárdai Pál a Hertha vezetőedzőjeként
Dárdai Pál a Hertha kelet-európai játékosmegfigyelését irányítja majd Fotó: AFP/dpa Picture-Alliance/SOEREN STACHE
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Júniusban Dárdai Pál harmadik vezetőedzői időszaka is véget ért a Herthánál. Vele egy időben legkisebb fia, Bence életében is új fejezet kezdődött, a Wolfsburghoz igazolt, két bátyja, Palkó és Márton azonban apjuk leváltása után is a berliniek játékosa maradt. 

A tréner még áprilisban a Nemzeti Sportrádió Profil című műsorának vendége volt, és a kedden közzétett beszélgetésben természetesen Dárdai fiai is szóba kerültek. A 48 éves szakember elárulta, egy álma teljesült azzal, hogy három fia is futballista lett, még ha őt aztán sok kritika is érte amiatt, hogy őket a csapatában játszatta. Ahogy a fiainak is túl kell lépniük azon, ha valaki beszól nekik.

– Ha bármelyikük csinál két hibát, kifütyülik, és azt mondják neki, hogy csak az apja miatt játszik. Ezzel együtt kell élni, én is ezt hallgattam mindig édesapám miatt. De ha olyan állapotba kerülnek, hogy minél kevesebb hibát követnek el, akkor a kritikusok bek…phatják. Márton eljutott ebbe az állapotba, ezért vállalta el végül a magyar válogatottságot – magyarázta Dárdai Pál, majd azt is elárulta, Palkó számára sem volt kérdés, hogy a német helyett a magyar válogatottat választja, Mártonnal a családnév hátrányai miatt sokáig gondolkodtak azon, hogy melyik legyen, Bence pedig még nem döntött ebben a kérdésben.

Dárdai: Rossi maradjon!

Dárdai Pál már csak a fiai miatt is figyelemmel követi a magyar válogatottat, amelyet bő hét éve Marco Rossi irányít. Dárdai nagyra tartja a Mistert. 

Marco Rossi a magyar válogatott edzésén
Dárdai Pál elismeri Marco Rossi teljesítményét Fotó: Mirkó István

 

– Marco Rossit személyesen nem ismerem, a gyermekeimmel kapcsolatban én nem lobbiztam nála, de amit a válogatott mérkőzéseken, a televízióban látok, az alapján nem kérdés, hogy jó munkát végez. Tisztelem, és azt mondom, hogy erre lehet építeni, legyen még tíz évig ő a kapitány!

– üzente a válogatott mesterének.

Dárdai maga is volt kapitány, 2014-ben nevezték ki, és hét mérkőzés erejéig irányította a magyar válogatottat. Bár a hozzá közel állók is próbálták lebeszélni erről, mégis elvállalta a nehéz feladatot. – Körülöttem a legtöbb ember, többek között édesapám is, ellenezte, hogy elvállaljam a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját. Ő azt mondta, nem lehetsz ilyen hülye, hogy tönkreteszed az életedet. De én jó ötletnek tartottam, újabb kihívásra vágytam, a stáb és a keret nagy részét jól is ismertem, és más ismerősöket is meg tudtam hívni – fedte fel.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.