Gazembernek nevezik a Liverpool szurkolói a korábbi kedvencüket azért, amit most tett

A Premier League 8. fordulójában a Liverpool vasárnap 2-1-re nyert a Chelsea ellen, erről és a Szoboszlai Dominikre zúdult kritikákról már beszámoltunk, de a szünetben is történt olyan, ami szót érdemel. David James kivédte egy 11 éves kisfiú két büntetőjét, és az ilyesmit nem díjazza a közönség. Most sem tette.

2024. 10. 21. 19:39
David James védéseinek most nem örült az Liverpool szurkolótábora
David James védéseinek most nem örült az Liverpool szurkolótábora Fotó: Getty Images/John Powell
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arról is írtunk korábban, hogy a Liverpool a Chelsea elleni találkozón különleges mezben játszik. A Standard Chartered egy brit multiacionális bank, a Liverpool egyik szponzora, mi több, a mezszponzora. A Vörösök Chelsea elleni bajnoki találkozóján azonban nemcsak a logója és a neve volt rajta: a „Futuremakers by Standard Chartered” feliratot láthattuk rajta. A Futuremakers jótékonysági program egy oktatási program, amelynek célja az, hogy szerte a világon segítse a fiatalokat egy szebb jövőért, hogy könnyebben munkát találjanak maguknak, vagy saját vállalkozásokat indíthassanak be. Szoboszlai Dominikék egyedi mezeit árverésre bocsátották, és az ebből befolyt összeg a Futuremakers program számlájára került.

Curtis Jones szerezte a Liverpool győztes gólját a Chelsea ellen Forrás: X/Liverpool FC

 

 

David James lett a „rossz fiú” a szünetben

A Futuremakers program része volt az is, hogy a találkozó szünetében 11-eseket lehetett rúgni. A kapuba David James állt, aki tíz éve, 2014-ben fejezte be a pályafutását, a Premier League-ben pedig a legtöbb meccsét a Liverpool csapatában játszotta, 1992 és 1999 között 277 találkozón szerepelt Utána volt az Aston Villa, a West Ham United és a Manchester City kapusa is. Nem mellékesen 1997 és 2010 között 53 alkalommal viselte az angol válogatott mezét. Szóval, nagy név az angol futballban.

Ám most, immár 54 évesen sokat rontott a renoméján, mert vasárnap kivédte egy 11 éves kisfiú két büntetőjét. Már az első védését is nagy felháborodás fogadta a lelátóról, kifütyülték. A kisfiú újra próbálkozhatott, és James most nem akart hárítani, látványosan a rúgás előtt eldobta magát jobbra, de a labda elakadt a lábában…

James amúgy a Premier League történetének legnagyobb büntetőölője, tizenhárom védéssel tartja a rekordot. 

Mondani sem kell azonban, hogy a mostani védései nem tetszettek a Liverpool táborának. S bár a közösségi oldalakon akadnak, akik szerint a kisfiúnak nem árt, ha megtanulja, milyen kemény az élet, a többség David Jamesnek ugrott, mondván, nagyon csúnya dolog, hogy elrontotta egy kisfiú játékát, akinek életre szóló élmény lehetett volna, ha gólt lő az Anfielden. S mivel ez nem sikerült neki, most Liverpoolban sokan szidják az egykori kedvenc David Jamest, mindenféle gazembernek nevezve…

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.