„Szoboszlainál jobb tízest” venne a Liverpool

Sajtóinformációk szerint új tízest keres magának a Liverpool, aki jobban szerepelne a poszton, mint Szoboszlai Dominik. Már konkrét kiszemeltről cikkeznek, akivel szombaton a magyar középpályás is szembenézett.

2024. 10. 05. 20:13
Szoboszlai Dominik először játszott a Bajnokok Ligájában a Liverpool színeiben
Szoboszlai Dominiknek van oka az aggodalomra? Fotó: AFP/NurPhoto/Giuseppe Maffia
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Liverpool a Crystal Palace otthonából is elhozta a három pontot, Diogo Jota góljával 1-0-ra nyerték meg a Vörösök a Premier League 7. fordulójának nyitómérkőzését. Szoboszlai Dominik a kispadról nézte végig az első félidőt, ám a másodikra már becserélte őt Arne Slot, így a magyar középpályás már találkozhatott azzal a futballistával, akit sajtóhírek szerint a helyére szerződtetne a klubja.

A Football Insider már a cikke címében felhívja a figyelmet, hogy a Liverpool egy jobb tízest keres Szoboszlainál. Az írásból kiderül, hogy az információ a PL átigazolásaira szakosodó Pete O’Rourke-tól jön, aki az Inside Track nevű podcastben fedte fel, hogy egy kreatívabb játékosra lenne szüksége Slotnak.

A holland tréner korábban elárulta, hiányolja a gólokat Szoboszlaitól, és az említett cikk is megemlíti, hogy a liverpooliakat aggasztja, hogy a középpályásai ritkán találnak be. A csapat idénybeli 23 góljából mindössze kettő fűződik hozzájuk, egyet Szoboszlai, a másikat Alexis Mac Allister szerezte a Bajnokok Ligájában.

Szoboszlai vs. Eze

A már említett kiszemelt pedig nem más, mint a 9-szeres angol válogatott Eberechi Eze, aki Szoboszlaihoz hasonlóan, minden sorozatot figyelembe véve szintén kilenc meccsen lépett pályára az ősszel, ezeken háromszor volt eredményes és egy gólpassza van, míg a magyar játékos esetében egy gól és három assziszt a mérleg.

firo : 06.07.2024, Football, Soccer: UEFA EURO 2024, EM, European Championship 2024, Quarterfinals, 1/4 Finals, M48, Match 48, ENG, England - SUI, Switzerland
Angol válogatott játékos érkezhet Szoboszlai helyére? Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/Jan Fromme

A Crystal Palace elnöke, Steve Parish úgy gondolja, kincset ért a Transfermarkt szerint 60 millió eurót érő futballista, éppen ezért csalódottan vette tudomásul a nyáron, hogy kicsi volt az érdeklődés iránta a nyáron.

Talán ez változni fog, ha van igazságalapja O’Rourke értesüléseinek.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.