Többszázezer forinttal kiegészítette olimpiai jutalmát, majd szétosztotta az utolsó fillérig

Noha még csak 24 éves, Losonczi Dávid mégis millióknak lett a példaképe. Egyrészt sportemberként, hiszen 87 kilós kötöttfogású birkózónk nemcsak olimpiai ötödik, de világbajnok is súlycsoportjában, másrészt emberként, miután nemcsak a párizsi szerepléséért kapott jutalmát adta oda az utolsó fillérig a rászorulóknak – ez összesen 15,7 millió forint –, de azt a saját zsebéből egészítette ki az összeget kereken 16 millióra. A pénzből jutott az egészségügynek, a lakhatási problémákkal küzdő embereknek és állatmenhelyeknek.

2024. 10. 05. 11:59
Párizs 20240807 olimpia 2024 birkózás elődöntő Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport  Losonczi Dávid
Losonczi Dávid nemcsak sportolóként, de emberként is példakép Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A párizsi olimpián emberségből a legtöbbet egy olyan magyar sportolótól tanulhattunk, aki nem szerzett érmet. A birkózó Losonczi Dávid világbajnokként érkezett Párizsba, de „csak” ötödik lett, ami után nem kereste a kifogásokat, pedig mondhatta volna, hogy az elmúlt fél évben családi tragédiák árnyékolták be a felkészülését, a bátyja súlyos balesetet szenvedett, a hozzá közel álló nagynénje pedig elhunyt. Ehelyett felajánlotta a helyezéséért járó 15,73 millió forintot jótékony célra, mert, mint mondta, nem a pénz vezérelte. Volt kiről példát vennie, az édesapja hívő emberként rendszeresen jelentős összeggel támogatja a pesterzsébeti nyugdíjasokat.

Párizs 20240807 olimpia birkózás  Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport Losonczi Dávid
Losonczi Dávid világbajnokként nem állhatott dobogóra Párizsban, de az olimpia magyar példaképe lett (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)

Losonczi Dávid térdét nemrég megoprálták, így háromhetes kényszerpihenőjét tölti, ennek ellenére nem feledkezett meg az ígéretéről, ráadásul nem adta fel olimpiai álmait. Nem tagadja, nagyon rosszul érintette a későbbi győztes, Szemen Novikovtól az elődöntőben elszenvedett vereség, de hisz abban, hogy minden okkal történik és már pozitívan látja a helyzetet, majd kijelentette, nem áll meg az olimpiai aranyéremig.

– Nekem az emberség az elsődleges célom, hogy azért szeressenek, aki vagyok, ne azért, amit elértem. Nyilván nem az ötödik helyért mentem ki, de az emberek ettől függetlenül is szerettek, azért, aki vagyok. Ez minden szempontból nagyon sokat adott, hatalmas motivációt jelent a jövőre. Szóval mindent összevetve: nagy lecke, drága tanulópénz volt Párizs, mégis pozitív élményként maradt meg – mondta az ESMTK sportolója.

Már természetesen arról is döntött, hogy a párizsi felajánlása alapján kiknek juttatja el az olimpiai 5. helyéért járó pénzjutalmát. Miután az államtól megkapta a 15,7 millió forintot, ezt az összeget a sajűát zsebéből kiegészítette 16 millió forintra, és úgy döntött, három részben fogja szétosztani. Losonczi azt nem árulta el, hogy pontosan kiknek adja ezt a pénzt, de az egészségügyet, a lakhatási problémákkal küzdő embereket és állatmenhelyeket is egyaránt szeretne belőle támogatni. Már tavaly a világbajnokság megnyeréséért járó jutalmából is hárommilliót adományozott a rászorulóknak: egy-egymiliót adott az erzsébeti katolikus egyháznak, az erzsébeti nyugdíjasoknak és az erzsébeti rászoruló családoknak.

LOSONCZI Dávid
Losonczi Dávid a betegágyán fekve is kijelentette, nem áll meg az olimpiai aranyéremig (Fotó: Illyés Tibor)

 

– Amikor odaadtam, az hihetetlenül szép pillanat volt, rengeteget jelentett nekik és nekem is. Ezek olyan csodák, amelyekért megéri csinálni ezt az egészet. Hál’ istennek megvan mindenem, tizenhatmillió forinttal nem lennék se több, se kevesebb, azoknak az embereknek viszont nagy szükségük van rá, akiknek ezt adom. Soha nem a pénzért birkóztam, a célom az, hogy dicsőséget szerezzek Magyarországnak, és egészen biztos, hogy a jövőben is ugyanígy gondolkozom – jelentette ki a Nemzeti Sportnak Losonczi Dávid.

Egy 24 éves fiatalember megmutatta ennek a pénzközpontú világnak, miként lehetne jobbá tenni az életet. Losonczi Dávid nemcsak sportolóként, hanem emberként is milliók példaképévé vált.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.