S voltak hasonlóan nagyszerű, Dikec szavaival élve a fair play és a tisztaság tüzében edzett magyar sportolók is. Gondolhatunk Rasovszky Kristófra, aki a szennyezett Szajnában leúszott tíz kilométer végén, az első helyen a célba érve nem élete legnagyobb sikerének örült, hanem egyből a mögötte még a bronzéremért küzdő társát, Betlehem Dávidot űzte-hajtotta előre torkaszakadtából. Aztán amikor ő is beúszott nagy csatában a harmadik helyen, összeölelkezve, egymásra borulva hátast dobtak a Szajnába, amiben benne volt minden közösen végigszenvedett edzés emléke a Balatonban vagy az olimpia előtt éppen a Dunában.

A két nyílt vízi úszó befutója volt az olimpia egyik legemlékezetesebb, leginkább megindító magyar pillanata, de a legtöbbet egy olyan sportolótól tanulhattunk, aki nem szerzett érmet. 

Párizsban lett hat arany-, hét ezüst-, hat bronzérmünk és még legalább egy példaképünk. Utóbbi nem számít az éremtáblázaton, de reményt ad a mémek világában.