Az újonnan tető alá hozott bérmegállapodást támadja a Tisza Pártot támogató Tóth Máté influenszer. A Tibi atya internetes oldal mögött álló Tóth a saját közösségi oldalán arról értekezett, hogy
a minimálbér 11 százalékos emelése a valóságban nem jelent mást, mint, hogy többletterhet raknak a magyar vállalkozásokra.
A tiszás influenszer szerint ez nem béremelés, hanem újabb kötelező költség, majd létszámleépítést vizionált a cégeknél. Tóth Máté a munkavállalók számára kedvező megállapodást kifogásolva úgy vélekedett, hogy az nem valódi bérfelzárkóztatás, hanem politikai döntéssel kikényszerített újraelosztás.
Emellett annak a félelmének is hangot adott a tiszás influenszer, hogy a béremeléstől nő a fekete- és szürkefoglalkoztatás, elmaradnak a beruházások, gyengül a versenyképesség, és végső soron vállalkozások ezrei húzzák le a rolót vagy teszik az utcára az alkalmazottakat.
Megjegyzendő, hogy mindez vélhetően akkor következne be, ha az általa támogatott Tisza Párt kormányra kerülne, és Magyar Péter végrehajtaná a nemrég kiszivárgott megszorítócsomagjuk intézkedéseit.
Ahogy arról lapunk beszámolt, Orbán Viktor bejelentette, hogy az új minimálbér Magyarországon 322 800 forint, ez 11 százalékos növekedés. A garantált bérminimum 7 százalékkal nő majd, és ez 373 200 forintot jelent majd. Ez összesen 700 ezer munkavállalót érint majd közvetlenül.
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Csudai Sándor)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!