Az energiajogász helyre tette az áram áráról is nagyot hazudó Magyar Pétert
A Tisza Párt elnöke ehhez sem ért. Ráadásul egy megtévesztésre alkalmas ábrát osztott meg a Facebookon.
A Tisza Párt elnöke ehhez sem ért. Ráadásul egy megtévesztésre alkalmas ábrát osztott meg a Facebookon.
A sorozatos botrányok, a hibás szervezés és a politikával átitatott megnyitó alaposan rányomta a bélyegét a teljes olimpiára.
Washington azzal „mentegette” az ukrán vezetést, hogy Zelenszkij „dühében” vetette fel a kőolajvezeték felrobbantását.
Maga az elképzelés elképesztő, de sajnos várható volt – fogalmazott Tóth Máté energiajogász.
A Ryanair gyakorlata folyamatosan jogsértő, miközben jellegzetesen gyarmati logikával lényegében lenézi a magyarokat, az európai normarendszert.
A földgáz ára a rendszerváltás utáni évtizedben nyolcszáz százalékkal növekedett, minden ipari kockázatot a fogyasztók vagy az állam állt.
Nem jött be azoknak az országoknak a számítása, amelyek azt várták, hogy a második fél évben olcsóbb lesz a földgáz. Európa-szerte üresek a tárolók.
Az Európai Parlament közlése szerint az új szabályozás erősíti a versenyt az uniós földgázpiacon, mert garanciákat is tartalmaz.
Lassabb, bonyolultabb és drágább lesz gáz-, illetve olajvezetéket építeni Európában, de csak akkor, ha az harmadik országból érkezik a tagállamokhoz.
Számos jogi lehetőség adott az Egyesült Államoknak arra, hogy az eddiginél kedvezőbb gazdasági helyzetbe kerüljön Európa gázpiacán. Ha akarna, komoly kontinensközi gazdasági háborút indíthatna.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.