Egy 88 éves michigani háborús veterán története futótűzként terjed az interneten: miután kiderült, hogy elveszítette nyugdíját, és heti 40 órában kénytelen dolgozni egy élelmiszerbolt kasszájában, az emberek összefogtak. A neki indított GoFundMe-kampány már csaknem 1,5 millió dollárnál tart − adta hírül a New York Post.

Forrás: AFP
Ed Bambas 1999-ben ment nyugdíjba, ám 2012-ben, a General Motors csődje után elvesztette a nyugdíját és az egészségbiztosítását is. Ebben az időszakban felesége súlyosan megbetegedett, így a férfi kénytelen volt eladni a házát, hogy ki tudja fizetni az orvosi számlákat.
Több mint 50 év házasság után felesége hét éve meghalt, Bambas pedig azóta is dolgozik, mert a bevétele nem elég a megélhetéshez.
A férfi, bár 88 éves, napi nyolc órát áll a pénztárnál.
Nem volt nehéz, mert tudtam, hogy muszáj. Szerencsés vagyok, hogy Isten adott egy testet, ami még elbírja a nyolc, nyolc és fél órát
– mondta Bambas a WXYZ-nek, aki Detroittól 45 mérföldre található élelmiszerboltban dolgozik.
A veterán könnyek között mesélte el történetét egy ausztrál influenszernek, aki először 400 dollárral segítette ki a férfit, majd gyűjtést indított neki. A kampányhoz már több tízezer ember csatlakozott, köztük hírességek: a történet Charlie Puth zenészt is annyira megérintette, hogy azonnal adományozott.
A GoFundMe-adományok összege már meghaladja az 1,4 millió dollárt.
A videó több mint ötmillió megtekintésnél jár, Bambas azonban nem látta: nincs okostelefonja, egy régi, kihajtható készüléket használ.
Borítókép: Ed Bambas elveszítette a nyugdíját, és heti öt napot, napi nyolc órát kell dolgoznia (Forrás: Instagram/képernyőfotó)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!