A Bayern München a skót Celtic vendégeként, az AC Milan pedig a Feyenoord otthonában teheti meg az első lépést a nyolcaddöntőbe jutás felé a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján. A hatszoros BL/BEK-győztes bajorok esélyesként vágnak neki a glasgow-i együttes elleni párharcnak, de nehéz dolguk lehet. A Celtic a nyolcfordulós alapszakaszt pozitív mérleggel zárta (3-3 győzelem és döntetlen, 2 vereség), ráadásul otthon négy mérkőzésből egyet sem veszített el, amiben bizonyára közrejátszott, hogy igazi nagycsapat nem látogatott el hozzá.

Ami érdekessé teheti a szerda esti összecsapást, az éppen az, hogy a Bayernnek az alapszakaszban az idegenbeli meccsekkel volt gondja, négyből csak egyet tudott megnyerni, azt is Németországban, mert az ukrán Sahtar Gelsenkirchenben fogadta a bajorokat. A Celtic viszont eddig kellemes ellenfélnek bizonyult a müncheniek számára, igaz, mindössze négyszer találkoztak a skótokkal, minden alkalommal a BL csoportkörében: 2003-ban 0-0-s döntetlennel, 2017-ben 2-1-es bajor győzelemmel zárult a meccsük Glasgow-ban, Münchenben mindig a hazaiak győztek.
A Bayern München inkább szabadságra vágyott
Alan McInally, a korábbi skót válogatott csatár mindkét klubban megfordult pályafutása során, a nyolcvanas évek derekán a Celticet, majd 1989–1993-ig a bajorokat erősítette.
– A Bayernre nem vár könnyű séta a Celtic Parkban – jelentette ki a Bayern honlapjának nyilatkozva. – Minden skót szurkoló tudja, hogy a Bayernnek jobb a minősége, és valószínűleg tovább fog lépni a két mérkőzés után. Ám pontosan ebben rejlik számára a kockázat. A Celticnek nincs vesztenivalója, a Bayernen viszont nagy a nyomása, és nem örül annak, hogy részt kell vennie a rájátszásban, szerintem a jobban szeretett volna egy hét szabadságot a Celtic Parkba kirándulás helyett.
Az UEFA döntésének értelmében egyébként a Bayern München a Bajnokok Ligája-mérkőzésein nem viselheti az első számú, piros színű felszerelését, így a bajor sztárcsapatnak az idegenbeli, vagy az alternatív, harmadik számú mezében kell pályára lépnie a jövő heti hazai visszavágón.
Az ügy hátterében az áll, hogy a Bayern hazai mezén túlzottan sötét színnel vannak feltüntetve a számok és a betűk, amelyek nem megfelelően kontrasztosak a nézők számára, tehát sértik a láthatóságra vonatkozó előírásokat.
Ahhoz, hogy a jövőben a bajorok a piros mezüket viselhessék a BL-ben, a mezszámokat és a betűket fehér színnel kell feltüntetniük a szerelésen, ellenkező esetben továbbra is érvényben marad a tiltás.