
Ilyen például az Egyesült Államok bokszszövetsége, az USA Boxing, miután a bokszikon Roy Jones Jr. létrehozta a US Boxingot, amellyel lehetővé tenné
az amerikai amatőrök számára, hogy IBA-mérkőzéseken lépjenek ringbe különböző versenyeken.
Ugyanez a helyzet Csehországban is. A Cseh Olimpiai Bizottság közleményben jelentette be, hogy számára az egyetlen szervezet, amely a csehországi ökölvívást irányítja, a Cseh Ökölvívó Szövetség, amely már korábban csatlakozott a World Boxinghoz.
A fentiek ismeretében lapunk megkereste Kovács Kokó Istvánt, vajon jelenthet-e mindez gondot,
ennek tükrében a NOB márciusi – elnökválasztási – közgyűlésén megkaphatja-e a World Boxing a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismerését,
ami vélhetően a sportág olimpiai műsorba való visszatérését is eredményezhetné a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékokon.

Kovács István: Fantomszövetségekkel operál az IBA
– Természetesen semmi gond nincs, mindössze arról van szó, hogy azokban az országokban,
ahol a nemzeti szövetségek csatlakoztak az új világszervezethez, az IBA helyi szinten fantomszövetségeket hoz létre,
lásd például a cseh és amerikai példát, hogy ezzel is azt mutassa a világnak, ezek az országok, ugyan bokszoló nélkül, de még mindig hozzájuk tartoznak – állítja olimpiai bajnokunk.
Kemény feltételrendszer a World Boxingnál
Kovács Kokó István elmondta, a World Boxing felvételi szabályozásában nem véletlenül van benne, hogy
a jelentkező nemzeti szövetségnek a saját országának sportvezetésétől, nemzeti olimpiai bizottságától és a helyi doppingellenőrzést irányító szervezettől is igazolást kell beszereznie,
miszerint az államilag elfogadott egyetlen hivatalos szövetsége a sportágának.
– Nem titok, a február 8-i közgyűlés előtt már
megvoltak a szükséges papírok az államtitkárságtól, a MOB-tól és a Hunadótól,
és ezeket a bejelentkezési lappal együtt elküldtük a közgyűlési döntést követően az új világszervezetnek, így nem véletlen, hogy
a jelentkezésünket már el is fogadta az elmúlt hétvégén a World Boxing elnöksége,
és a napokban vagy akár a március 1-jei közgyűlésen bejelenthetik hivatalosan is Magyarország csatlakozását. Hétfőn már egyeztetések indultak a WB és a MÖSZ között, hogy a versenyszervezésben is aktívan szerepet vállaljunk, így akár a világkupa-sorozatban is érdekelt lehet hazánk – mondta el lapunknak a MÖSZ elnöke.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!