A szurkolók nagy része amikor meglátta a magyar válogatott kezdőjét a törökök elleni Nemzetek Ligája osztályozójának visszavágója előtt, nem akart hinni a szemének. Mert az még hagyján, hogy a sérüléséből felépült Dárdai Bence ott volt a kezdőben, sőt, még az is, hogy az egész nap Sallai felépüléséről szóló kommunikáció ellenére a támadó csak a kispadon foglalhatott helyet, ám azt már nem sokan látták szembe jönni, hogy az utólag behívott Vécsei Bálint és az MLS-ben remek idénykezdést produkáló Gazdag Dániel is bekerül a törökök elleni kezdőcsapatba.

A szurkolói koreográfia középpontjába a Szent Korona és címer került, valamint egy kifeszített drapériáról kiderült:
azt, hogy honnan jössz, soha ne feledd, koronás címer a szíved felett.
Pokoli hangulatban kezdődött a találkozó, és a magyar válogatott azonnal nekiesett a törököknek, és már a 4. percben kis híján egy gólt ledolgozott az Isztambulban összeszedett kettőből. Szoboszlai ívelt középre a bal oldalról, a hosszún Gazdag üresen levette a labdát, középre lőtte, ahol Varga ugyan beletette a lábát a beadásba, de sajnos kapu mellé perdült a labda.
Sorozatban kimaradt magyar lehetőségek, ramadáni szünet
Aztán a 10. percben a játékvezető hirtelen megszakította a mérkőzést, amit sokan nem értettek. Mint kiderült a ramadán miatt – miután lement a nap – a törökök ételt és italt vettek magukhoz, majd utána folytatódott a mérkőzés. Előbb Szoboszlai cselezett be középre, ám lövése elkerülte a törökök kapuját, majd az ezer lángon égő Fiola a sokadik szabálytalanságát követően megkapta a sárga lapját. Mindenesetre az látszott,
a szurkolók nem véletlenül tartottak a német játékvezetőtől,
aki már az első húsz percben fújt néhány érdekeset, majd a 30. percben elfelejtette kiállítani a török hátvédet, aki a gólhelyzetben kitörő Szoboszlait lerántotta a 16-os előtt. Ám a magyar vezetést ő sem tudta volna megakadályozni, ha Gazdag Dániel ajtó-ablak helyzetben – Szoboszlaitól kapta a remek átadást – nem a kapusba lövi a labdát.

Megint rövidzárlat, megint két kapott gól
Aztán háromperces rövidzárlat következett, ami félő, mindent nyitott kérdést eldöntött. Előbb a 37. percben egy megítélhető büntetőből vezetést szereztek Calhanoglu révén a vendégek, majd a 39. percben egy gyors kontra végén Güler talált be Dibusz kapujába. Ez pedig azt jelentette még a szünet előtt, hogy a hosszabbítás kivívásához is legalább négy gólt kell rúgnia Szoboszlaiéknak.