Kötik az ebet a karóhoz az NB I-es klubok, más bajnoki rendszert szeretnének
Az első osztályú csapatok megállapodtak abban is, hogy a jövőben erőteljesebben szeretnék az érdekeiket érvényesíteni.
Az első osztályú csapatok megállapodtak abban is, hogy a jövőben erőteljesebben szeretnék az érdekeiket érvényesíteni.

Sajnos az A csoportban való bennmaradásról szőtt álom már az első félidőben szertefoszlott.

A portugálok és a franciák is hátrányból kezdenek az NL-negyeddöntő visszavágóján.

A szövetségi kapitány kijelentette, csapata éhes a sikerre.

A magyar válogatott csapatkapitánya elfáradt, de nem csüggedt, bízik a továbbjutásban a törökök ellen.

A Magyar Labdarúgó-szövetség a következő szezontól jelentős változásokat eszközöl majd az első és a másodosztályú bajnokságot illetően.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya elárulta, a lehetséges négy ellenfélből éppen a törököket akarta elkerülni.

A magyar válogatott az ukrán, görög, osztrák, török négyesből kap ellenfelet a márciusban rendezendő rájátszás pénteki sorsolásán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Kommandósokat is riasztottak a helyszínre.

Az M0-s is elesett.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Partizánok gyújtogattak.

Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

2022. február 24-e óta az EU összesen 17 szankciós csomagot fogadott el.

The highlight of each event was PM Viktor Orban's in person assessment of the situation.

Az árérzékenység továbbra is tényező.

A Liverpool trénere nem került a legjobb tízbe az IFFHS szavazásán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.