Fordulatos mérkőzésen nyert 3-2-re a bajnoki címvédő Fradi Pakson. Ezzel eldőlt, hogy a Paks már semmiképpen sem lehet bajnok az NB I-ben, a legnagyobb esélye erre a Ferencvárosnak van. Talán ezért is volt nagyon szomorú a paksi tréner, Bognár György.

Fotó: Csudai Sándor
Bognár György kifakadt a meccs után
A mérkőzést követően Bognár György, a Paks edzője elkeseredetten nyilatkozott az M4 Sport kamerája előtt. Az edző a következőket mondta: „Feszült vagyok, nem érdemeltünk vereséget.
Egy bíróval jobb volt a Fradi. A piros lapon is lehet vitatkozni, nem volt szándékos. A bíró következetlen volt. Az ellenfélnek mindent befújt, nekünk nem.
Öt játékosunk hiányzott, ők nagyon jól fejelő játékosok, hiányoztak a pontrúgásoknál.”
Robbie Kenane: Megtörtük a paksi átkot
– Egész héten azt hallgattam, hogy a Ferencváros rendszeresen kikapott a Pakstól. Örülök, hogy ezt a kérdést végre magunk mögött hagyhatjuk – mondta a meccs után Robbie Kenane, az FTC edzője.
Megkérdeztük, az ír trénert: mi a fontosabb, a bajnokság vagy a kupa, avagy tartalékol-e a szerdai Magyar Kupa-fináléban a Fradi?
– Nem ismerem azt a fogalmat, hogy tartalékolás. Mindig a követező meccsre készülünk és minden mérkőzést meg akarok nyerni. Készülünk a kupadöntőre, csakis a győzelem elfogadható – így szólt a határozott válasz.
A két csapat május 14-én, szerdán Budapesten újra összecsap a Magyar Kupa döntőjében. A szombat esti összecsapás összefoglalóját itt olvashatja el.