Az alapszakaszban harmadik Szolnok múlt szombaton bravúrosan kezdte meg az egymás után második Falco–Olaj finálét, mivel 93-73-as győzelmével rögtön elvette az alapszakaszt veretlenül megnyerő – ezzel magyar rekordot felállító – Szombathely pályaelőnyét. Milos Konakov vezetőedző együttese mindössze a második vereségét szenvedte el az NB I jelenlegi szezonjában, és először kapott ki otthon. A második találkozón sokáig fej fej mellett haladt a két csapat, majd egyenlő állásnál három másodperccel a vége előtt Szubotics palánkos triplája a dudaszó pillanatában esett be a gyűrűbe, így a Szolnok 81-79-re nyert, és egy lépésre került a bajnoki címtől. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé pénteken folytatódott Szombathelyen.

A Falco nem találta a ritmust a Szolnok ellen
Tavaly szintén a Falco és a Szolnok vívta a döntőt, amelyet 3-1-re nyert meg a sárga-fekete alakulat. A Falco első két meccsen mutatott döcögő támadójátékát jól jellemzi, hogy a szombathelyiek a döntőt megelőzően – magyar csapat ellen – mindössze egyszer nem érték el a 80 dobott pontot a szezonban. A Szolnok elleni párharcban viszont ez még egyszer sem sikerült Váradi Benedekéknek, ráadásul a védekezésük sem állt mindig a helyzet magaslatán.
A telt házas Aréna Savariában rosszul kezdett a bajnoki címvédő, három perc után már időt kellett kérnie a jól láthatóan dühös Milos Konakov vezetőedzőnek, mivel a vendégek gyorsan nyolcpontos vezetésre tettek szert az első negyed elején.
A folytatásban sem igazán találta a ritmust a szombathelyi együttes, amely ekkor már négy eladott labdánál járt a meccsen.
Zsinórban öt szerzett ponttal és a válogatottól nemrégiben visszavonult Keller Ákos büntetőivel mégis sikerült tíz ponton belülre kerülnie a Falcónak a negyed utolsó három percéhez érve. Az utolsó percben az egy eladott labdát és két rossz dobást bemutató Perl Zoltán is megszerezte az első pontjait, de a Szolnok hét ponttal így is vezetett az első tíz perc után (18-23).

A második negyed elején töredezetté vált a játék, köszönhetően a gyakori szabálytalanságoknak, majd Jovanovics szép tempója és a hazaiak újabb eladott labdája (már a nyolcadik volt a Falcónak) után ismét a vendégek kerültek lépéselőnybe (22-29). Nem adták fel a hazaiak, Novakovics és Clark vezérletével kijött a hullámvölgyből a bajnok. Megélénkült a mérkőzés, sorozatban öt kosarat szereztek felváltva a csapatok, majd Somogyi eladott labdája után Pongó Marcell dobott be egy tiszta ziccert, három ponttal átvette a vezetést a Falco a negyed felénél. Aimaq csodálatos indítása után Pallai Tamás fejezett be egy könnyű akciót, majd a magyar válogatottt Somogyi Ádám bravúrkosarával nyolcpontos előnyt szerzett a Szolnok az első félidőben (42-50).