BL-rekordot döntött a magyar játékos, aki a szavak helyett a tettek erejében hisz + videó

Ötből öt és kettőből kettő. A Falco KC Szombathely férfi-kosárlabdacsapata a hazai bajnokság mellett a nemzetközi porondon is makulátlan mérleggel áll. Ráadásul a Bajnokok Ligája két egymást követő fordulójában is a vasiak válogatott játékosát, Perl Zoltánt választották a hét legjobbjának, mindemellett a huszonkilenc éves hátvéd hosszú időre beírta magát a harmadik számú európai sorozat történelemkönyvébe. Bár a szombathelyiek kosarasa már ötszörös magyar bajnoknak mondhatja magát, továbbra is éhes a sikerre, a címvédés mellett más célokat is kitűzött maga elé az idei szezonban.

2024. 10. 24. 5:05
Forrás: falcokc.com
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Kálmán László edzői kinevezése után tizenkilenc évesen kaptam meg a csapatkapitányi posztot, ami nagy meglepetés volt számomra, és eléggé izgultam is. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy jól elláttam a feladatkörömet – emlékezett vissza Perl Zoltán, aki szerint a csendesebb énjét az édesapjától örökölte. – Igaz, nem én beszélek a legtöbbet. A kívülállók számára az viszont rejtve marad, hogy az edzések előtt és után az öltözőben mikről beszélünk egymás között a csapattársaimmal. Inkább az a típusú játékos vagyok, aki nem feltétlenül szavakkal, hanem inkább a tettekkel próbálja a helyes útra terelni csapatot. Úgy gondolom, hogy ezeknek nagy jelentősége van, de ha kell, én is tudom hallatni a hangomat – mondta el a Falco játékosa a csapatban betöltött vezérszerepéről. 

Fiatalokat is edzett

Bár a Falco KC Szombathely sorozatban öt bajnokságot nyert, az idei versenyfutást szorosabbnak érzi a BL-ben rekordot döntő játékos.

– Gyakran szokták mondogatni, hogy könnyű lehet zsinórban öt bajnokságot nyerni. Az emberek viszont sokszor nem látnak mögé, hogy ebben mennyi munka és áldozat volt – nyilatkozta Perl Zoltán, aki szerint idén az Alba Fehérvár, a Szolnok vagy a Paks is az első helyen végezhet az NB I-ben. A magyar válogatott is komoly erőpróba előtt áll, hiszen november 22-én először Törökországban lép pályára Gasper Okorn együttese Eb-selejtezőn, majd három nap múlva már hazai környezetben jön a visszavágó.

Hungary - Germany
Fotó: DPA Picture-Alliance via AFP


– A februári válogatott „ablak” nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, és így mindenképpen javítani akarunk a helyzetünkön. A törökök erős nemzetnek számítanak kosárlabdában, és egyelőre nem tudjuk, hogy a keretükben lesznek-e Euroligában szereplő játékosok. Ha nem lesznek, akkor is nehéz dolgunk lesz, de azt gondolom, hogy nagyon fontos lesz az egyik mérkőzést megnyerni a kettőből – nyilatkozta a tavalyi év legjobb férfi kosarasának is megválasztott Perl, aki nyáron rendszeresen egyéni edzéseket is tartott a szombathelyi fiatal kosarasoknak.

– Próbálok nem úgy tűnni, mint aki mindenbe beleokoskodik. Igyekszem szóbeli tanácsokkal ellátni a fiatalokat, feladatokat adok nekik, és szeretném, hogy fejlődjenek. Ahogy korábban mondtam, inkább a tettekkel próbálok példát mutatni – mondta el a válogatott kosaras, aki a bajnoki címvédés mellett a Bajnokok Ligájában a legjobb tizenhat csapat közé akar kerülni a Falcóval, és a kupagyőzelmet is szeretnék behúzni.

– Tűnjön bármennyire elcsépeltnek is, mindig csak a következő mérkőzésre fókuszálok. Én nagyon szeretek kosárlabdázni. Azért választottam ezt a sportágat, mert imádom játszani. Sokat köszönhetek a szüleimnek, ők mindig alázatra tanítottak, és hiszem, hogy valaki csak úgy kerülhet a legjobbak közé, ha ez megvan benne. Az első sikereknél sem szabad elszállnia az embernek magától, törekednie kell a fejlődésre, én is ezt az elvet követem. Még mindig ugyanolyan éhes vagyok a sikerre, hogy mi maradjunk a legjobbak – mondta el Perl Zoltán.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.