
Az egész akadémia büszke a felnőtt együttes szereplésére
A Ferencvárosnak kedvezhet, hogy szombati ellenfele, az újoncként szereplő, és főleg a tavaszi teljesítményének köszönhetően már biztosan a pontverseny negyedik helyén végző Győr már nincs eredménykényszerben, az új idényben mindenképpen elindulhat a Konferencialiga selejtezőjében. Egy tétje mégis lesz a győriek számára is a meccsnek, az pedig a tavaszi veretlenség megtartása. Borbély Balázs vezetőedző együttese ebben a félévben egyszer sem veszített bajnokin, így az ETO veretlenségi szériája 15 találkozót számlál.
– Óriási dolog, amit már eddig is produkált a csapat, az egész akadémia nevében mondhatom, hogy nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a stábnak sikerült egy olyan csapatot összekovácsolnia, amely nemcsak eredményes, hanem a fiatalokra is számít a keretében
– mondta el Igor Nicsenko. – Ez a szezon parádés volt, de még hátravan az utolsó feladat, amely biztosan remek hangulatú, jó mérkőzés lesz majd.
NB I, a 33., utolsó forduló programja
Szombat
Vasárnap
|
A Rapid Sport műsorában is az NB I hajrája volt a téma:



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!