A csúfos BL-vereség után az Inter edzője azonnal lelépett, és a pénzt választotta

A Bajnokok Ligája döntőjének csúfos elvesztését követően Simone Inzaghi távozik az olasz Inter vezetőedzői posztjáról. Az olasz tréner egybehangzó sajtóhírek szerint közel áll ahhoz, hogy a szaúdi al-Hilal edzője legyen – az igazán pikáns részt az szolgáltatja, hogy Simone Inzaghi döntése a BL-finálét is befolyásolhatta…

2025. 06. 03. 19:38
Simone Inzaghi nem viselte jól, hogy az Inter elbukta a PSG elleni Bajnokok Ligája-döntőt Fotó: Sven Simon/AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Inzaghi már elbúcsúzott az Inter-szurkolóktól

– Eljött az idő, hogy elköszönjek ettől a klubtól négy olyan év után, melybe mindent beleadtam – fogalmazott a tréner, akinek még a következő szezonra is volt szerződése a kék-feketékkel.

A sajtóhírek szerint Inzaghi még a héten Rijádba repül, hogy letudja az ilyenkor szükséges papírmunkát.

Tovább gyülekeznek a sztárok Szaúd-Arábiában 

Az utóbbi években általános jelenség lett, hogy a legnagyobb sztárok közül többen is, akár pályafutásuk csúcsán elmennek a szaúdi élvonalba – ne szépítsük – pénzt keresni. Többek között Cristiano Ronaldo, Neymar, Karim Benzema, Sadio Mané és még sokan mások megfordultak a Közel-Keleten. 

Nincs ez másként az edzők esetében sem, jelenleg Laurent Blanc, Stefano Pioli, Míchel, Fatih Terim vagy éppen a korábban a Vidinél edzősködő José Gomes is a szaúdi élvonalban irányít csapatot, és akkor még nem beszéltünk arról a Roberto Manciniről, aki a válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, és abban az időben ő volt a világ legjobban fizetett edzője – más kérdés, hogy a gyenge eredmények miatt végül szerződést bontottak vele. 

Visszatérve a játékosokhoz, friss fejlemény, hogy éppen az al-Hilal újabb nagy nevet halászhat ki a sztárok tengeréből: a hírek szerint a klub megegyezett a Milannal Theo Hernandez átigazolásáról, a szaúdi klub 30 millió eurót fizet a francia válogatott balhátvédért, ez az összeg bizonyos feltételek teljesülése esetén további ötmillió euróval egészülhet ki. 

Kevésbé örvendetes hír a rekordbajnok szempontjából, hogy úgy néz ki, Bruno Fernandes szerződtetése nem jön össze: a portugál klasszis elutasította az al-Hilal egészen döbbenetes, évi 77 millió eurót kínáló ajánlatát, mert továbbra is Európában, a labdarúgás legmagasabb szintjén képzeli el a karrierje folytatását. 

Vannak még csodák…

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.