A Championship League nem a legrangosabb a profi sznúkertornák közül, ellenben egyedi a lebonyolítása. A játékosok három csoportkörön át küzdenek, s egy-egy csoport hat meccsét egyetlen nap alatt lezavarják. Révész Bulcsú kedden lépett asztalhoz, 3-1-re nyert a 2005-ös világbajnok Shaun Murphy, valamint az északír Robbie McGuigan ellen, viszont 3-0-ra kikapott Alfie Burdentől. Utóbbi különbség sorsdöntőnek bizonyult: az első három helyen körbeverés alakult ki, s abból Révész Bulcsú jött ki a legrosszabbul.

Időrendben a McGuigan elleni meccs volt az első. A nyitófrém elvesztése után Révész Bulcsú szoros végjátékban egyenlített, majd végül 3-1-re fordított.
Kínos baki Révész Bulcsú ellenfelétől
Ezt követte az angol Alfie Burden elleni mérkőzés, ahol viszont a tizennyolc éves magyar játékos nem tudott frémet nyerni. Pedig Burden szokatlan bakit is bemutatott a találkozón, a kezével alaposan meglökte a barna golyót.
Révész Bulcsú sikere Shaun Murphy ellen
Zárásként következett a 2005-ös világbajnok Shaun Murphy, aki papíron kiemelkedett volna ebből a csoportból, ehelyett mind a három meccsét elveszítette. Révész 104-es bréket is lökött a Varázsló ellen, akit idén már másodszor győzött le a januári Budapest Snooker Masters után.