Szilágyi Áron szenzációs vívással a legjobb négyben! + videó

Kardvívásban kétszeres olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron az első három asszóját könnyedén nyerte meg, így bejutott a legjobb négy közé a tokiói ötkarikás játékokon.

Magyar Nemzet
2021. 07. 24. 8:29
20210724 MN TOKIO OLIMPIA 2020 Vívás férfi kard egyéni Szilágyi Áron MI Magyar Nemzet fotó:Mirkó István Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az elejétől kezdve sikerült megvalósítanom azt, amit elképzeltem. Közben nem is nagyon változtattam az előkészítéseimen, mert működtek. A következő vetélytársam kicsit más stílusú, magasabb vívó, meglátjuk, hogy mivel tud előrukkolni – nyilatkozta Szilágyi Áron.

Versenyzőnk ezután Pakdamant is legázolta, őt 15-6-re intézte el, így bejutott a legjobb négybe!

– Türelmesnek kellett lennem, mert tulajdonképpen egyetlen akcióból vertem meg az ellenfelemet. Nem volt hajlandó középen egyeneset vágni, picit mindig „visszaemelt”, és nekem abban az ütemben közbe kellett támadnom. Volt, hogy ez jobban sikerült, néha kevésbé, de szerencsére a zsűri preferálta. Az volt a fontos, hogy ne csináljak semmi mást – adta meg a siker receptjét versenyzőnk.

– Most egy teljesen új verseny jön, fejben is újra össze kell raknom magam. Bevetem magam egy kezelésre a masszőrünkhöz, Bodnár Józsihoz, aki Londonban és Rióban is ott volt velünk, majd az edzőmmel, Decsi Andrással fogunk egy kicsit iskolázni, melegíteni. És valószínűleg ismét megkérem Gémesi Csanád csapattársamat, hogy a mai napon negyedszer egy kicsit még vívjon velem – mondta el Szilágyi Áron.

Az érem még nem biztos, hiszen az elődöntők veszteseinek vívniuk kell a harmadik helyért, de ezt csak a tényszerűség végett rögzítjük, nem ezzel a lehetőséggel számolunk! Szilágyi Áron sem titkolta korábban, a célja az, hogy ő legyen a sporttörténelem első háromszoros egyéni olimpiai baknok kardvívója. S ettől már csak két lépésre van. Az ellenfele a döntőbe jutásért 12 órakor a világranglistán hetedik grúz Sandro Bazadze lesz, aki óriási meglepetésre legyőzte a világranglista-vezető, világbajnoki címvédő dél-koreai Oh Szang Ukot.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.