Szilágyi Áron reméli, nem kövezik meg azért, amit a párizsi vereségéről gondol
„Kicsit fáj, hogy többen bicebócának neveztek” – viccelődött lapunknak a háromszoros olimpiai bajnok.
„Kicsit fáj, hogy többen bicebócának neveztek” – viccelődött lapunknak a háromszoros olimpiai bajnok.
Gémesi Csanád nagy esélyt szalasztott el, ha bejut a nyolc közé, kinyílt volna előtte az ág.
Csütörtökön vívásban megkezdődik az olimpiai kvalifikációs sorozat, mégpedig Szöulban a kardozóknál.
Az 1964-es tokiói ötkarikás játékokon kard egyéniben győztes Pézsa Tibor a tizenötödik magyar a Hall of Fame-ben.
Szekeres Pál, a most 57 esztendős exvívó az első sportoló a világon, aki olimpián és paralimpián is érmet tudott szerezni.
A kardvívó-válogatott kapitányának az élete regénybe illő. Egy sorsfordító térdszalagszakadást követően taxizott, krupiéskedett, majd edzősködött a világ több országában.
A vívó az olimpia előtti kusza időkről, a tokiói változó hangulatról és a versenyek alakulásáról beszélt.
A filmügyi kormánybiztos szerint a magyar sportolók között hihetetlen számban vannak filmbe illő, igazi hősök.
Férfi-kardválogatottunk mérkőzése nagyon simának tűnt, már 16 tus is volt az előny a németek ellen, végül szorosabb lett a vége, de a lényeg: megvan a bronzérem.
Szilágyi Áront a legnagyobb magyar kardforgatók közé sorolja az intézmény.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Aranyköpések az utca emberétől.
Kifejezetten színes a felhozatal.
A zenekar december 28-án ad koncertet a MáraiKultban.
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
Az 50 éves muzulmán hátterű migránst szombat este állították a magdeburgi kerületi bíróság elé a pénteki incidenst követően.
Ez történt a héten a gazdaságban.
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.
Az ukrán világklasszis mindhárom pontozónál – mondhatni simán – 116-112-re nyerte a meccset.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.