Egy kardos családból való edző életútja – Decsi András portréja

Erősek voltak a magyar vívók Tokióban. Decsi Andrásnak, a kardvívó-válogatott kapitányának az élete regénybe illő. Egy sorsfordító térdszalagszakadást követően taxizott, krupiéskedett, majd edzősködött Thaiföldön, Hongkongban, Szingapúrban, Kínában és az USA-ban. De ha büszke valamire, az a magyarok sportsikere – olvasható a Szabad Föld interjújában.

Forrás: SZABAD FÖLD2021. 08. 30. 9:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– De megtettük, kisfiam, mert akkor nem volt más választásunk – kapja el a mondandó végét Decsi István, aki a feleségével most érkezett András fiukhoz segíteni, amit kell a ház meg az unokák körül. Mert a Japán-beli távollét miatt gyűltek itt is tennivalók. Bizonygatja is az „öreg” Decsi, hogy addig jó, amíg az embernek él az édesanyja, mert neki mindenre van ötlete meg jó szava.

Meséli, ő is az édesanyjának köszönheti, hogy belőle nyolcszoros magyar vidékbajnok lehetett annak idején, a fiaiból pedig világbajnok meg mesteredző. Emlékszik, anyu volt az, aki 1963-ban az egyik fára tűzött hirdetésre lett figyelmes az angyalföldi Thallmann utcában, amit a kommunizmus kimúltával ismét Fiastyúknak hívnak, akár az orosz megszállás előtt.

– Kisfiam, te vidd többre nálunk, beíratlak az angyalföldi sportiskolába, ahol vívást tanulhatsz, és ha megbecsülöd magad, sokra viheted

 – emlékszik vissza a fa törzsére tűzött hirdetmény utóéletére Decsi István kendőzetlen elérzékenyüléssel. – Olyannyira megfogadtam anyám intelmét, hogy nemcsak jól vívtam, de jól is tanultam.

Több mint száz fiatal sportol a Decsi család által alapított és működtetett Kertvárosi Vívó Sportegyesületben 
Fotó: Németh András Péter

Pedig különösen a Rákosi-érában, a munkásosztály hatalmához méltatlannak ítélt úgynevezett fehér és úri sportoknak, mint a tenisz és a kard, még a létük is kardélen forgott, végül azért hagyták életben, mert a legtöbb nemzetközi versenyt és olimpiát kardvívásban a magyarok nyerték, ami ingyenreklám volt Kádáréknak.

Sőt az angyalföldi iskolában például még azt is eltűrték, hogy a nagyszerű vívóedző, aki ludovikás tiszt és Horthy Miklós őrnagya volt, jelesül Székelyhidi Tibor „edző bácsi” tanítsa meg „karddal csapkodni a proletárok gyermekeit”. Megtanította.

– Olyannyira megtanította, hogy később, miután már családot alapítottam és megszületett András fiam, mint első osztályú vívót kerestek meg az ózdi kohászati üzemektől, hogy ugyan erősítsem már a csapatukat – mélázik a múltban Decsi István. – Elfogadtam, mert lakást kaptunk a városban, és abban az időben ugyancsak magas fizetést a kohászattól. Miután talpra álltunk anyagilag, 1983-ban visszaköltöztünk Pestre, közben megszületett a második fiunk, Tamás, magam pedig a Budapesti Honvédban kaptam edzői állást.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: Németh András Péter

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.