Egy kardos családból való edző életútja – Decsi András portréja

Erősek voltak a magyar vívók Tokióban. Decsi Andrásnak, a kardvívó-válogatott kapitányának az élete regénybe illő. Egy sorsfordító térdszalagszakadást követően taxizott, krupiéskedett, majd edzősködött Thaiföldön, Hongkongban, Szingapúrban, Kínában és az USA-ban. De ha büszke valamire, az a magyarok sportsikere – olvasható a Szabad Föld interjújában.

– De megtettük, kisfiam, mert akkor nem volt más választásunk – kapja el a mondandó végét Decsi István, aki a feleségével most érkezett András fiukhoz segíteni, amit kell a ház meg az unokák körül. Mert a Japán-beli távollét miatt gyűltek itt is tennivalók. Bizonygatja is az „öreg” Decsi, hogy addig jó, amíg az embernek él az édesanyja, mert neki mindenre van ötlete meg jó szava.

Meséli, ő is az édesanyjának köszönheti, hogy belőle nyolcszoros magyar vidékbajnok lehetett annak idején, a fiaiból pedig világbajnok meg mesteredző. Emlékszik, anyu volt az, aki 1963-ban az egyik fára tűzött hirdetésre lett figyelmes az angyalföldi Thallmann utcában, amit a kommunizmus kimúltával ismét Fiastyúknak hívnak, akár az orosz megszállás előtt.

– Kisfiam, te vidd többre nálunk, beíratlak az angyalföldi sportiskolába, ahol vívást tanulhatsz, és ha megbecsülöd magad, sokra viheted

 – emlékszik vissza a fa törzsére tűzött hirdetmény utóéletére Decsi István kendőzetlen elérzékenyüléssel. – Olyannyira megfogadtam anyám intelmét, hogy nemcsak jól vívtam, de jól is tanultam.

Több mint száz fiatal sportol a Decsi család által alapított és működtetett Kertvárosi Vívó Sportegyesületben 
Fotó: Németh András Péter

Pedig különösen a Rákosi-érában, a munkásosztály hatalmához méltatlannak ítélt úgynevezett fehér és úri sportoknak, mint a tenisz és a kard, még a létük is kardélen forgott, végül azért hagyták életben, mert a legtöbb nemzetközi versenyt és olimpiát kardvívásban a magyarok nyerték, ami ingyenreklám volt Kádáréknak.

Sőt az angyalföldi iskolában például még azt is eltűrték, hogy a nagyszerű vívóedző, aki ludovikás tiszt és Horthy Miklós őrnagya volt, jelesül Székelyhidi Tibor „edző bácsi” tanítsa meg „karddal csapkodni a proletárok gyermekeit”. Megtanította.

– Olyannyira megtanította, hogy később, miután már családot alapítottam és megszületett András fiam, mint első osztályú vívót kerestek meg az ózdi kohászati üzemektől, hogy ugyan erősítsem már a csapatukat – mélázik a múltban Decsi István. – Elfogadtam, mert lakást kaptunk a városban, és abban az időben ugyancsak magas fizetést a kohászattól. Miután talpra álltunk anyagilag, 1983-ban visszaköltöztünk Pestre, közben megszületett a második fiunk, Tamás, magam pedig a Budapesti Honvédban kaptam edzői állást.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: Németh András Péter