Néhány héttel az Achilles-ín-műtéte után Szilágyi Áron mankóra támaszkodva tette tiszteletét a múlt héten az Országház kupolatermében, ahol a párizsi olimpián és paralimpián kiemelkedő eredményeket elérő magyar sportolókat és az őket felkészítő szakembereket tüntették ki állami elismerésekkel. A fogadásról hazafelé indulva viccesen megjegyezte, hogy elfutni úgysem tudna a kérdéseink elől, de séta közben szívesen válaszol rájuk. Így jártunk Szilágyi Áronnal, téma akadt bőven.
– A közérzetem, hála istennek, jó, bár az, hogy többen bicebócának neveztek és így köszöntöttek, az egy kicsit fáj – jegyezte meg mosolyogva a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, akit szeptember elején műtöttek meg egy sérüléssel, ami már évek óta fájdalmat okozott a sarkában. – Örülök, hogy jól halad a rehabilitációm. Még csak néhány hete volt a műtét, de már szépen begyógyult a seb, és azt mondják, ott tart a felépülésem, ahol kell. Mindenki azt hangsúlyozza, hogy most a türelem a legfontosabb, adjak időt magamnak, és ezt próbálom is megtenni. Még öt hétig van rajtam ez a csodálatos lábzsák, közben a gyógytorna zajlik, fel kell ébreszteni az izmokat, és már az erőnléti edzéseket is elkezdem, nyilván nem a bokámat, a sarkamat terhelve. A teljes rehabilitáció öt-hat hónap, azután tudom elkezdeni a vívóedzéseket.
Szilágyi Áron 2012-ben Londonban, 2016-ban Rióban, majd 2021-ben Tokióban is olimpiai bajnok volt egyéniben kardvívásban, amivel történelmet írt, a nagy sorozat azonban idén Párizsban nem folytatódott, hideg zuhannyal ért fel, hogy már az első meccsén kikapott a legjobb 32 között a jóval esélytelenebbnek tartott kanadai Fares Arfa ellen. Ugyan Szilágyi később a csapattal javított, és nagyszerű ezüstérmet szerzett Párizsban, ott lógott a levegőben, hogy esetleg befejezi a pályafutását. A 34 éves klasszis mostanra nemcsak biztos a folytatásban, hanem erőt is merítene a helyzetéből.
Szilágyi Áron: Nehéz lesz a generációváltás
– Sok minden érlelődött bennem az olimpia óta, sokat beszélgettem a párommal, családdal, barátokkal, csapattársakkal, és arra jutottam, hogy van még bennem erő, sőt kifejezetten ösztönzőleg hat rám a rehabilitáció, mert kíváncsi vagyok, milyen küzdelemmel jár, hogy lehet ebből visszajutni akár a csúcsformáig – árulta el Szilágyi. – Van bennem még pár év, amiben nemcsak a saját egyéni teljesítményemre tudok fókuszálni, hanem a csapatra is, mert olyan generációváltás előtt állunk, ami biztosan nehéz lesz a magyar kardvívásban, és az átmenetet mindenképpen szeretném segíteni.
Mint mondta, a következő igazán fontos verseny a jövő nyári világbajnokság lesz Tibilisziben, és ha addigra nem kerül 100 százalékos állapotba és nem tud oda kiutazni, akkor sincs tragédia. – Nem sietek sehova, akkor akarok újra a csapat segítségére lenni, amikor erre már valóban képes leszek – magyarázta.
Kiérződik a szavaiból, hogy a Szatmári Andrással, Rabb Krisztiánnal és Gémesi Csanáddal vállvetve megszerzett olimpiai ezüst mennyire fontos volt neki, most is elsősorban a csapatról beszél, nem az egyéni céljairól.
De vajon kárpótolta-e a csapatezüst Párizsban az egyéniben elszenvedett váratlan kudarca miatt?
– Teljes mértékben – érkezett a határozott válasz. – Nem sokat gondolok már az egyéni versenyre. Remélem, nem köveznek majd meg emiatt, de ez a vereség nem olyan érzés volt, mint amikor általában veszítek, mert sokszor veszítettem pályafutásom alatt. Inkább olyan volt, mintha ott sem lettem volna. Mintha egyszerűen lekéstem volna a versenyt, nem gördült volna be a buszom, mert nem vittem ki a pástra azt a tudást, ami bennem lakozott. Ettől persze még nem lesz kevésbé fájó az a vereség, de azzal szemben a csapatezüst, és főleg az addig vezető út pillanatai még nagyon sokáig bennem élnek majd, ebben egészen biztos vagyok.
A NOB sportolói bizottságáról: sajnálja, de nem bánja
Szilágyi Áron a párizsi olimpia alatt kampányolt is, szeretett volna bekerülni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába, ám a szavazás végeztével nem járt sikerrel. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan éli meg a döntést másfél hónap távlatából.
– Most már úgy tekintek erre vissza, mint egy nagyon jó tapasztalatszerzésre – felelte. – Sokat tanultam, sok mindenbe beleláttam a kulisszák mögött, milyen a sportdiplomácia, hogy működik a NOB, amikor nincsenek ott a kamerák. Persze sajnálom, hogy végül nem tudtam bekerülni a sportolói bizottságba, de elképesztő verseny volt, végül a harminckét jelölt közül négyen váltak taggá, köztük olyan nevekkel, mint a hétszeres olimpiai bajnok amerikai sprinter, Allyson Felix. Nem mondom, hogy nem volt esélyem, de itt alulmaradni nem ad okot a szégyenkezésre.
