Szilágyi Áron megszólalt, sokkolta, hogy rögtön kiesett az olimpián

A párizsi olimpia vívóversenyeinek első napján a női párbajtőrözők és a férfikardozók léptek pástra. Hideg zuhany, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron már a 32 között kiesett, 15-8-ra egy kanadai vívó győzte le. Gyorsan búcsúzott Szatmári András is, Gémesi Csanád pedig a 16 között esett ki. Női párbajtőrben Muhari Eszter bejutott a legjobb nyolc közé.

2024. 07. 27. 14:03
Szilágyi Áron már a 32 között búcsúzott
Szilágyi Áron már a 32 között búcsúzott Fotó: Csudai Sándor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel világbajnoki címvédő férfikardcsapatunk kvalifikálta magát az olimpiára, ez azt is jelentette, hogy három versenyzőnk lehetett ott a mai egyéni verseny 32-es főtábláján. A legutóbbi három olimpián győztes Szilágyi Áron és a 2017-ben egyéni vb-címet szerzett Szatmári András nagyon közel került egymáshoz az ágrajzon, a sorsolás elkészültekor azzal szembesültünk, hogy ha megnyerik az első asszójukat, akkor a nyolc közé jutásért egymás ellen vívnak.

Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Muhari Eszter és Szatmári András arra készül, hogy már a mai napot se zárjuk érem nélkül Párizsban Fotó: MOB-Média/Molnár Ádám
Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Muhari Eszter és Szatmári András Fotó: MOB-Média/Molnár Ádám

Előbb Szatmári Andrást (aki a világranglista 23. helyezettje) szólították a francia Bolade Apithy (12.) ellen, aki 38 évesen is ott van a legjobbak között. A francia 10-8-as vezetése után Szatmári 10-10-re egyenlíett, majd 12-12 lett az állás, a végjátékból pedig Apithy jött ki jobban, és 15-13-ra győzött. Az utolsó tus egyértelmű volt, de előtte versenyzőnk joggal reklamált a hazai vívó találatánál. Az asszó közepén is volt egy vitatható ítélet, már az is kibillentette Szatmárit a nyugalmi helyzetéből.

Szatmári nem bírt francia ellenfelével Fotó: Csudai Sándor

Szilágyi (5.) jóval könnyebb ellenfelet kapott a kanadai  Fares Arfa (35.) személyében, és szörnyű volt a kezdés, 5-0 az ellenfélnek! „Döbbenet…” – jegyezte meg az M4sport szakkommentátora, az olimpiai ezüstérmes Nemcsik Zsolt. A döbbenet folytatódott, mert 0-6 lett, de ezt négy Szilágyi-tus követte (4-6). Ám megint a kanadai jött, 8-4, majd 9-4 lett a javára, aztán 11-6. Fares Arfa végül 15-8-ra győzött, hideg zuhany a javából… A 34 éves Szilágyi egyéniben a 2008-as, pekingi olimpia óta először szenvedett vereséget ötkarikás játékokon.

– Nem tudok olyan elemet kiemelni, amelyben jobb lettem volna az ellenfelemnél, taktikailag, fizikailag és technikailag is fölém nőtt, mintha olvasott volna engem. Olyan érzésem volt, mintha én lennék az újonc, és ő a háromszoros olimpiai bajnok. 0-6-ról 4-6-ra feljöttem, majd csináltam egy butaságot, pedig ha 5-6, az meghozhatta volna a fordulatot – válaszolta Szilágyi Áron az Origó Sport kérdésre, hogy hol mehetett el a 0-6-tal kezdődő asszó. – Annyira sokkolt ez az asszó, hogy még csak dühös vagy csalódott sem vagyok. Alapvetően jó érzésekkel jöttem ide, egy éremben reménykedtem, abszolút nem gondoltam volna, hogy így legyőznek. Ha leülepedett, megpróbálok fókuszálni a csapatversenyre.

A 32 között Gémesi Csanád (39.) ellenfele az amerikai Eli Dershwitz (3.) volt, aki a regnáló világbajnok, tavaly ő nyerte meg a milánói vb-t. Ám Gémesi nagy bravúrral 15-10-re legyőzte – legalább egy kardvívónk bekerült a 16 közé. De innen Gémesi sem jutott tovább, a második asszójában 15-14-re veszített a tunéziai Faresz Ferjani (14.) ellen. Így egyik kardvívónk sem került be a legjobb nyolcba.

 

Muhari Eszter már a nyolc között

Női párbajtőrben csak egy kvótát szereztünk, és Muhari Eszter (9.) a 32 között a kínai Tang Jun Jao (32.) ellen lépett pástra. Versenyzőnk 15-10-re nyert, majd a nyolc közé jutásét a 2022-es egyéni világbajnok dél-koreai Sera Song (7.) ellen vívott a nyolc közé jutásért. Muhari ezt az asszóját is megnyerte, égpedig 15-6-ra. Az elődöntőért a kínai Jü Sze-hannal vagy a világbajnoki címvédő francia Marie-Florence Candassamyval vív majd 15.50-kor.

FRISSÍTÉS!!!

Muhari Eszter bejutott az elődöntőbe!

 

Muhari Eszter  Fotó: Csudai Sándor


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.