Idősebb, de főleg fiatalok részvételével tartott beszélgetéseinken, gyakran vitáinkon rengeteg kérdés merül fel. Ebben az olvasói levélben elsősorban azokat a kérdéseket szedtem össze, amelyek a leggyakrabban kerülnek szóba. (Az írás didaktikusnak tűnhet, de a dolgok valóban így történtek.) Válaszokat, illetve magyarázatokat csak némelyikhez fűzök.
Legutóbbi összejövetelünket Fodor Gábor kijelentésével kezdtük, aki egy tévéműsorban magabiztosan állította, hogy „az embereknek elegük van abból, hogy rosszul élnek”.
Máris jött az ellenkérdés: „Miért is?” Az idősebbek azonnal felháborodtak, mert ők a töredékét sem kapták meg ifjúkorukban annak a sok állami segítségnek, amit a mai ifjúság. Az ifjak legelső reakciója erre ez volt: „Na, és kinek a hibája az, hogy mi nem tudunk összehasonlításokat tenni?” Ez volt tehát az alapkérdés. Számonkérték szüleiket és nagyszüleiket, hogy keveset mesélnek az elmúlt évtizedekről, és máris feltették a következő kérdést: „Félelemből vagy a rohanó élet miatt?” Persze az is mindjárt kiderült, hogy bőven vannak azért mesélő ősök.
De ez csak a fiatalok egy részét érinti. Másik csoportjuk dicsekedni kezdett, hogy ők már külföldön tanultak, itthon is más világot szeretnének. A kevésbé szerencsések következő kérdése pedig így hangzott: „Milyet? Hiszen annyi támogatást kaphatunk a tanuláshoz és az élethez is, ami egyedülálló a világon. Különben is: erkölcsösnek tartjátok azt, hogy mindent elfogadtok, de brahiból tüntikéztek? Ráadásul micsoda stílusban! Oké, hazajöttetek, de átérzitek-e, hogy tudásotokat itthon kellene kamatoztatni? Nem vagytok mindig csupán hőzöngők és elégedetlenek? És nem gondoljátok, hogy túl hamar bedőltök a hamis ígéreteknek? Nem kellene előbb tájékozódni? Esélyeket kaptok és nem akartok helyesen élni velük? Gondoljátok, hogy a jólét csak úgy jár, kötelesség és teljesítés nélkül? Túl hangsúlyos az ego, az én, és érdektelenek a közéleti kérdések. Csak a helyzet kihasználásáról van szó részetekről, vagy netán adtok is vissza valamit a hazának? Biztos, hogy csak a pozíció és a pénz fontos? Nem inkább a valódi emberi értékeket kéne keresni, pláne megbecsülni? Mondjuk olyanokat, mint pontos helyzetismeret, szorgalom, emberi tartás, szolidaritás, hazaszeretet, család, becsületesség, őszinteség stb?
Én meg arra gondoltam, hogy ezek kellenének ne csak az élethez, hanem a vitakultúra elsajátításához is, és akkor nem lehetne sok naiv fiatalt hamar „megfőzni”, aztán „dobni”.
A srácok egymást kérdezték arról is, próbálnak-e a többiek is távlatilag gondolkozni és nem csak a pillanatnak élni, mint mondjuk egy koncerten. Egyik idősebb résztvevő tette fel épp ezzel kapcsolatban a saját kérdését, hogy meddig tart a művészi szabadság. Igen nagy örömömre egyhangú volt a válasz: „a gyilkosság biztos nem az! Még imitálva sem.” „Miért?” – hangzott el a következő logikus kérdés. A válasz: „mert a politikai terminológiában és alakításokban járatlan emberek akár felszólításnak is vennék azt”.
