A 20 legjobb film 2025-ből – 2. rész: egy csinos ügyvédnőt, egy öreg pilótát és pár vérszívó-gengsztert néztünk a legszívesebben

A 2025 legjobb filmjeit összegyűjtő 20-as listánkon vérbeli blockbusterek, szórakoztató zsánerfilmek, kockázatvállaló szerzői alkotások, egy animációs film és friss magyar alkotások keverednek egymással. Úgy folynak össze, ahogy egy emlékezetes mozis év legjobb pillanatai az emlékezetünkben. Listánk nem is annyira hierarchiát, mint inkább keresztmetszetet kínál. Íme az idei év legjobb, moziban vagy streamingen bemutatott filmjei, ezúttal a 10–1. helyezettek.

Brad Pitt régi vágású hősét nem csak a közönség imádta, hanem mi is. Forrás: TMDb

Zootropolis színes-szagos ötletkavalkádja másodjára is lenyűgöző Forrás: TMDb

7. Joseph Kosinski: F1

KRITIKA – „Sonny Hayes (Brad Pitt) úgy működik, mint egy öntörvényű westernhős, aki dolga végeztével mindig távozik a városból, miközben a történet is a régi győzelmét hirdeti az új fölött: az F1-ben a futurisztikus technikai és mérnöki vívmányok sem helyettesíthetik a pilóták tudását, lelkiségét, a veterán korú Hayes ezért is tud a forrófejű ifjú titán Joshua Pearce (Damson Idris) fejére nőni. Ezzel az F1 azt is üzeni, hogy lehet bármilyen tehetséges egy új generáció, ha a saját megérzései helyett csupán a technológiára (és az egójára) hagyatkozik, akkor nem tudja kiaknázni a benne rejlő potenciált.”

Régi vágású romantikájával az F1 az év talán legszórakoztatóbb blockbustere  Forrás: TMDb

6. Kogonada: Mágikus, merész, meseszép utazás

KRITIKA – „A Mágikus, merész, meseszép utazás nem hazudtolja meg a címét, és tényleg egy olyan utazásra hívja a nézőt, amiben csak nagyon ritkán lehet része. [...]  A film egy folyamatos formai játékot űz, ami felerészben felfüggeszti az általános valóságérzékelést, és fokozatosan dobja le magáról a hagyományos történetmesélés láncait, csak a legszükségszerűbb, legfontosabb szabályokat tartja meg. A közepére már olyan jeleneteket is megenged magának, amik a racionalitás logikájával teljesen megmagyarázhatatlanok, helyette az emlékek ingoványos világát és az álmok szabálytalanságát idézik.”

A kritika gyűlölte, a közönséget nem érdekelte, de szerintünk az év egyik legkülönlegesebb filmje Forrás: TMDb

 

5. Rózsa Gábor: Emma karácsonya

KRITIKA – „Az Emma karácsonya csendben érkezett a mozikba, mégis pontosabb képet ad a mai családi válságokról és a gyerekek belső világáról, mint sok nagyobb figyelmet kapó hazai film. [...] A film egy szétesőben lévő családot ábrázol, és amennyire Emma szubjektív nézőpontja megengedi, vastagon átszűrődik rajta, hogy a világ is szétesőben van: a felnőttek izzadságszagú, az igazságot szemérmesen megkerülő mondatai, az otthon melegét felváltó jellegtelen szobabelsők és a hozzájuk társuló konformista tárgykultúra, vagy az iskolai előadás szegényes díszletei, de leginkább a minden személyes interakciót, jelenlétet, figyelmet megbontó okostelefonok folytonos pittyegése jelzi, hogy valami nagyon elromlott, miközben a háttérben ott pislákol a múlt, a hajdúböszörményi főtér, a Bocskai tér épületeinek klasszicista homlokzatai.”

Az Emma karácsonya nem annyira ünnepi film, de rengeteg mai tinédzser fog magára ismerni Forrás: Port.hu

4. Lakos Nóra: Véletlenül írtam egy könyvet

KRITIKA – „Kevés film veszi ennyire komolyan azt az egység élményt, amit a családnak jelentenie kellene, anélkül, hogy didaktikussá vagy szépelgővé válna. Itt viszont pont egy formálódó mozaikcsaládon keresztül látjuk, hogy mindig a család az első. Szó sincs róla, hogy a mozaikcsalád hasonló minőséget lenne képes képviselni, mint az eredeti családok, az egyik burkolt üzenet éppen az, hogy a halott családtagok is helyet követelnek az új családokban, és végül Nina anyukája így válik – ezúttal már a kislánya számára is – újra láthatóvá.”

Színvonalas és ízléses családi filmet készíteni nem könnyű, de Lakos Nórának sikerült Forrás: TMDb

3. John Crowley: A szerelem ideje

KRITIKA – „John Crowley filmjében nincs semmi bombasztikus. [...] Ereje sokkal inkább a letisztult, érzékeny ábrázolásmódban rejlik, a hétköznapi hősök hétköznapi megpróbáltatásaiban, ami a színészektől is különös jelenlétet igényel; Andrew Garfield és Florence Pugh egyaránt brillíroznak szerepeikben. Ez a letisztult szerelmi történet – akár egy elégia emlékképei – nagyon töredezetten jelenik meg a filmben, nem csak a két főszereplő nézőpontjai, hanem az időben is összevissza ugrálunk, mintha nem annyira a sorrendiségnek, mint inkább a történések oda-vissza hatásának lenne valódi jelentősége.”

A szerelem idejét érdemtelenül hagyták figyelmen kívül a tavalyi díjszezonban Forrás: TMDb

2. James Mangold: Sehol se otthon

KRITIKA – „James Mangold filmje nemcsak a ritkaságszámba menő rétegeltséggel emelkedik ki az átlagos életrajzi filmek közül, hanem azzal is, hogy meghagyja az ítélkezést a nézőknek, és nem mondja meg, mit kellene gondolnunk a világról, a zenéről vagy éppen Bob Dylanről. [...] Dylan a Sehol se otthon végére szabaddá válik, szabaddá a mentoroktól, a közönségtől, az elvárásoktól és úgy nagyjából mindentől, amit akár boldog végkifejletnek is nevezhetnénk, és a filmvégi feliratok is azt sugallják, hogy a dolgok jól alakultak. Mégis, ez a szabadság valahogy mégsem igazán felemelő.”

Timothée Chalamet idén megérdemelte volna az Oscar-díjat, de lesz még lehetősége bizonyítani  Forrás: TMDb

1. Ryan Coogler: Bűnösök

KRITIKA – „Ryan Coogler új filmje, a Bűnösök elsöprő erejű szerzői vízió és színes műfaji kavalkád, amiről minél kevesebbet tudunk, annál jobb. Első ránézésre nem tűnik fajsúlyos, komoly filmnek, pedig több szakralitás és filozófia szorult bele, mint amennyit egy nagy költségvetésű stúdiófilmtől bárki is várhatna. [...] A film egyszerre profán és szakrális, izzik az erotikától és vérzik a bűntől, de a lélek legmélyebb húrjait pengeti, ezzel remekül megragadva a létezés kettősségét, ahol gyakran a bűnösök is csak áldozatok és az áldozatok is bűnösök.”

Ryan Coogler filmje az év egyik meglepetéssikere, 367 millió dollárt gyűjtött össze világszerte Forrás: TMDb

+1: Hunyadi-sorozat

KRITIKA – „A sorozatban nagyon finoman kirajzolódik a magyar karakter, és a magyarok régiós jelentősége, ami Trianon után mintha kiveszett volna a köztudatból. De ideje emlékeztetni rá másokat is. A sorozat megmutatja, hogyan élnek az emberek Itáliában és az Oszmán Birodalomban, és mindkettő éles kontrasztban van a magyar várak borongós, sáros miliőjével. Mégsem érezzük ettől kisebbnek magunkat, nem a mucsaiságot erősítik bennünk a képek, hanem hogy itt olyan fontos dolgunk van, amit senki más nem tud ellátni, mert senki sem hasonlít a magyarokhoz.”