A kortárs amerikai film egyik legizgalmasabb aspektusa, hogy miután egy rendező befut egy alacsony költségvetésű filmjével a díjszezonban vagy a mozikasszáknál, mihez kezd az ölébe hulló lehetőségekkel. Az alkotók előtt ugyanis ezáltal megnyílnak a pénzcsapok, és ha nem egy stúdiófilm élén vállalnak bérmunkát (lásd Barry Jenkinst a Mufasa: Az oroszlánkirály vagy Cloé Zhaót az Örökkévalók című szuperhősfilm kormányánál), akkor a saját dédelgetett tervüket tudják megvalósítani olyan költségvetésből, amire korábban esélyük sem lett volna.
Bűnösök a mozikban
Ez ma ritka, az amerikai fősodort ugyanis annyira eluralták a franchise-filmek, hogy a stúdiók csak félve áldoznak jelentős összegeket az ilyen nagy kockázatú filmtervekre. A közelmúltban Damien Chazelle kapott lehetőséget, hogy 80 millió dollárból rendezzen szerzői filmet, de a Babylon csúfos kudarcot vallott a kasszáknál a 65 milliós bevételével, Bong Joon Ho pedig a Paraziták elsöprő Oscar-diadala után idén 118 millió dollárt költhetett el a Mickey 17 című, eredeti ötletéből készült sci-fijére, ami viszont épphogy csak visszahozta a gyártási költségeit, így gyakorlatilag veszteséges lett. Most Ryan Cooglerhez, a Creed és a Fekete Párduc rendezőjéhez vágott hozzá a Warner Bros. 90 millió dollárt, hogy vászonra álmodja eddigi legszemélyesebb mozifilmjét.
A Bűnösök bevételei pedig jelenleg a magas korhatár-besorolás ellenére is 290 millió dollárnál járnak.
A Bűnösök sikerét segíti, hogy nyilvánvaló szerzőisége ellenére műfaji filmnek tűnik, ami mindig fontos kapaszkodó a nézők számára. Alapvetően egy harmincas évek amerikai délvidékén játszódó bűnfilmről van szó, amelyben egy ikerpár (Michael B. Jordan alakításában) Chicagóból hazatérve nyit mulatót, a megnyitó azonban olyan fordulatokat hoz, amikre még egy harcedzett mozirajongó sem számítana.
A Bűnösöket ugyanakkor nyugodtan nevezhetnénk westernnek, fantasynek, gengszterfilmnek, zenés filmnek és társadalmi parabolának is, olyan sok elem keveredik benne.
A film egyik meghökkentő erénye, hogy ezeket nagyon koherensen pakolja egymásra, mintha Coogler mindent szeretett volna belesűríteni, ami a szívének kedves, a blueszenétől kezdve a fekete vudumágián keresztül egészen a goth romantikáig.
Az, hogy ez sikerült is neki, annyira egyedülálló és ritka, hogy a Bűnösök nem csak az éves filmtermésből emelkedik ki magasan.
A történetről máskülönben minél kevesebbet tudunk, annál észtveszejtőbb élményben lehet részünk, ezért is kerülöm a konkrétumok említését, de még ha korábban találkoztunk is az előzetessel vagy a kritikákkal, a film akkor is meg fog tudni lepni, mivel több lépcsőben dobálja egymásra az őrült ötleteket (egy jelenetben összefolyik a tér és az idő), másrészt pedig olyan rétegelt szimbolikával dolgozik, ami a legkülönfélébb egyéni értelmezéseknek ad helyet.
A film egyszerre profán és szakrális, izzik az erotikától és vérzik a bűntől, de a lélek legmélyebb húrjait pengeti, ezzel remekül megragadva a létezés kettősségét, ahol gyakran a bűnösök is csak áldozatok és az áldozatok is bűnösök.
