A politikai hatalom megszerzésére törekednek Olaszországban a muzulmánok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A politikai hatalom megszerzésére törekednek az Olaszországban élő muzulmánok. Miközben a jobbközép kormány az iszlamizáció folyamatos megfékezéséért küzd, addig a muzulmán közösségek egyre szélesebb körű vallási, kulturális és politikai befolyásra tesznek szert. Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes szerint az Olaszországra leselkedő legnagyobb veszély az illegális migráció.

2025. 11. 22. 1:00
Muszlimok Rómában Fotó: RICCARDO DE LUCA Forrás: ANADOLU

Matteo Salvini kormányfőhelyettes, a Liga főtitkára az önkormányzati választások kampányeseményén arról beszélt, az iszlám fanatikusok jelentik Olaszország számára a legnagyobb veszélyt. A kormánypárt vezetője úgy fogalmazott: 

hogyan is tudnák megvédeni asszonyaik, lányaik, feleségeik biztonságát, szabadságát és méltóságát, amikor megnyitották a kapukat az illegális migráció előtt?

Hozzáfűzte, úgy véli, hogy a fanatikus és radikális iszlám jelenti Olaszország, Európa és a nyugati világ számára a legnagyobb veszélyt. Salvini kategorikusan kijelentette, a barbár, erőszakos és arrogáns kultúrák importálóinak nincs helye Olaszországban. 

Hiába tiltakozik a bevándorlásellenes Liga, az Olaszországban lévő muzulmánok egyre szélesebb körben szervezkednek és összefognak a politikai hatalom megszerzésére. Az olasz sajtó arról cikkezik, hogy az országban élő muszlimok egy iszlám felekezeti párt létrehozását tervezik, a radikális baloldal segítségével. 

A 2027-es római helyhatósági választásokon induló Muzulmánok Rómáért politikai mozgalom, valamint a Bariban és Nápolyban a helyhatósági választásokon induló palesztin szélsőbaloldali pártok jelöltjei összefognának. Sőt, Milánóban az a dzsihadista véleményvezér is indulni akar a választásokon, akit egy évre kitiltottak a városból az antiszemita, terrorpárti nyilatkozatai miatt.

A különböző tartományi jelölteket Lazio iszlám közösségének korábbi titkára fogná össze, hogy egyetlen politikai pártot hozzon létre. 

Politikai kiáltványuk szerint a muszlimoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy az évszázados nyugati civilizáció hanyatlóban van, ellentétben az iszlám vallással, amely aktívan terjeszkedik. 

Aggasztó az is, hogy a politikai mozgalmak igazolják a tüntetéseken elkövetett erőszakot és pusztításokat azzal a kifogással, hogy egy őket elnyomó, jogaiktól megfosztó rendszer ellen tiltakoznak. 

Borítókép: Muszlimok Rómában (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.