A Zootropolis folytatása egy kozmopolita lóval és összeesküvés-hívő hóddal rémisztgeti a családokat

A Zootropolis 2. nem csupán visszahozza az első részben megszeretett nyuszi-róka párost, hanem egy pörgős, popkulturális utalásokkal teli kalandfilmmé bővíti a világot, amelyben a humor és a társadalmi reflexió ismét kéz a kézben jár — még ha a folytatás ezúttal is jól bejáratott sablonokra épít.

Kiderült, hogy megérte-e kilenc évet várni a Zootropolis 2-re. Forrás: TMDb

Magam is meglepődtem, hogy a Zootropolis első része óta egy év híján egy évtized telt el, mivel az ehhez hasonló egymilliárd dolláros kasszasikerek esetében a stúdióknak manapság már nem szokása túl sokáig várakoztatni a nézőket, ütik a vasat amíg csak lehet. A Disney Animation Studios 2016-os filmje még annak ellenére is meglepetés volt az egeres cégtől, hogy ekkorra már minden téren felzárkózott a konkurens Pixar és a DreamWorks stúdiók mellé, olyan filmekkel, mint a Jégvarázs vagy a Rontó Ralph. A Zootropolis – Állati nagy balhé főleg abban emelkedett ki az akkori kínálatból, hogy szenzációs ötletkavalkáddal, apró részletekbe menően épített fel egy olyan világot, amiben állatok népesítenek be egy nagyvárost, miközben olyan allegóriákban elmesélt témákat boncolgatott, mint az egymásról felépített sztereotípiák és előítéletek hatása, vagy a társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszer. Az emberi tulajdonságokkal felruházott állatszereplőkről szóló mesék a legolcsóbb megoldásnak számítanak a mesevilágban – lásd még A kis kedvencek titkos élete 1–2., Énekelj! 1–2., A rosszfiúk 1–2. – de a Zootropolis magasan ezek fölé emelkedett a maga szellemességével és kreativitásával – abban az évben haza is vihette a legjobb animációnak járó Oscar-szobrot. Nem véletlenül hivatkoznak rá úgy, mintha a legjobb Pixar-film lenne, amit nem a Pixar készített, mert bár 3D-s animációban és az eredeti ötletekben is úttörő stúdió a ma már nem emelkedik ki olyan toronymagasan a mezőnyből, mint a 2010-es éveket megelőzően (egyszerűen utolérte a szakma), még mindig meghatározó mérce a rajzfilmek világában.

A Zootropolis 2. ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. Forrás: TMDb

Zootropolis 2.: a vér nem válik vízzé

A Zootropolis minden erénye ellenére mégsem az az animáció, amiből bármire emlékeznék ennyi idő elteltével –  leszámítva esetleg néhány geget, mint amilyen az idegtépően lassú lajhár figurája volt –, mivel a klasszikus krimitörténet főszereplőit jól bevált sablonokból építették fel, a túlbuzgó nyuszi és a nemtörődöm róka szerethető páros, de távolról sem olyan karakteres, mint a Szörny Rt., a Hihetetlen család vagy a Toy Story hősei. 

Ebben a második rész sem különbözik az elsőtől, és talán a sorozatot is csak ennyi választja el attól, hogy zseniálisnak kiáltsuk ki.

A Zootropolis 2. ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt: Judy és Nick első közös hőstette óta Zootropolis ünnepelt párosa, ám a felszín alatt korántsem működik gördülékenyen az együttműködésük. Önbizalmuk gyakran csap át vakmerőségbe, önfejűségük pedig rendszeresen kiborítja a rendőrfőnököt, miközben kisebb káoszt okoznak a város különböző körzeteiben. Bár hatékonyságuk vitathatatlan, egy félresikerült akció után a klasszikus zsarupáros-mozik hagyományait követve irodai szolgálatra ítélik őket, megspékelve azt egy párterápiával. Ez utóbbi a Zootropolis  legnagyobb hozzáadott értéke az első filmhez képest, a kiskamaszokat edukálja, míg a felnőttek a hasukat fogva nevethetnek azon, miként fordítja a történet feje tetejére a napjainkban egyre divatosabb önsegítő irodalom unásig ismételt frázisait („A humorom egy védekezési mechanizmus a traumatikus gyermekkorom miatt”, „Tiszteletben tartom az érzéseidet”, „Érthető az érzelmileg elérhetetlen társa távolságtartó magatartása”).

A mindig nyugtalan, bizonyítási vágytól fűtött és „nyuszikomplexusos” Judy csakhamar régi botrány nyomaira bukkan: egy elhallgatott gyilkosságéra, amely évtizedekkel korábban meghatározta Zootropolis mai arcát, és amelynek következményeként a hüllőlakók máig gyanakvás és előítélet tárgyai. Miközben Nick próbálja visszafogni túlbuzgó társát, Judy beleássa magát az ügybe – egészen addig, míg egy rejtélyes kígyó felbukkanása újabb felfordulást szabadít a városra. Az eddig is színes szereplőgárdát olyan új, szórakoztató karakterek színesítik, mint a filmsztárból polgármesterré váló kozmopolita mozicsillag, vagy az összeesküvés-hívő, délvidéki redneck hód – akinek végül igaza lesz –, de testhezálló szerepben tér vissza az első film közönségkedvence, a már említett lajhár is.

Judy és Nick Zootropolis eddig ismeretlen zugaiba látogat, az új részben is akadnak nagy leleplezések, de a nagyvárosi krimi helyett a folytatás sokkal inkább a kalandfilmek paneljeire épít, a műfajtól ma már megszokott rengeteg popkulturális utalással: 

A bárányok hallgatnaktól a L’ecsón és James Bondon keresztül a Ragyogásig, miközben a háttérben olyan márkákra lehetünk figyelmesek, mint a Zoogle, az EweTube vagy a Huzuzoo (a Disney birtokába tartozó Hulu streamingcsatorna itteni megfelelője).

A látványos külcsín mellé a film ezúttal is szolgál megszívlelendő tanulságokkal, melyek közül egy konzervatív nézőnek különösen szimpatikus üzenet lehet, hogy épp a legújabb Disney-produkció hirdeti fennhangon, hogy a másság létező attribútum, amivel együtt kell élni, de a sokszínűségben való feloldódás helyett a hősök nem megváltoztatni, hanem áthidalni igyekeznek ezt. A film a családi minták továbbvitelét is hiteles és átélhető módon festi fel, két egymással teljesen ellentétes família történetén keresztül. Ha valamire érdemes idén elvinni moziba az unokát vagy a gyereket, akkor az biztosan a Zootropolis 2. Csak a legkisebbek számára ajánlható kevésbé bátran – hiába a 6-os korhatár-besorolás –, mivel a film végig akciófilmeket megszégyenítő tempót diktál.