Édesanyám eltűnt, utána egy idegen jelent meg a házunkban

A Véletlenül írtam egy könyvet három az egyben: egyszerre megkapó családi film, kreatív animációs film és szellemes oktatófilm is a történetmesélés fortélyairól. Lakos Nóra második nagyjátékfilmje nem véletlenül zsebelt be két fontos díjat is a közelmúltban.

A Véletlenül írtam egy könyvet eddig két fontos díjat is megnyert Lengyelországban és Észtországban. Forrás: NFI

Lakos Nóra filmjében az az elbűvölő, hogy miközben ezekkel a mélységekkel zsonglőrködik, végig vidám történet, amihez sok köze lehet annak is, hogy a film alapjául Annet Huizing népszerű ifjúsági könyve (Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?) szolgált, ami nem csak bőséges alapnak, hanem inspirációnak sem lehetett utolsó. A film ugyanis tele van olyan vizuális és verbális gegekkel, amik csak mozgóképen tudnak működni. 

A tinifilmeket gyakran dobják fel gimis firkákat idéző animációval, hogy még fiatalosabbnak hassanak, a Véletlenül írtam egy könyvet esetében viszont ezek a VFX elemek olyan meghatározók és gyakoriak, hogy akár már animációs filmnek is nevezhetnénk. A történetmesélés szerves elemét képzik, kitágítják a főszereplő belső világát, az apuka pedig egyenesen hivatásos rajzfilmkészítő.

Véletlenül írtam egy könyvet: bontakozik a tiniszerelem. Fotó: NFI

A Véletlenül írtam egy könyvet viszont nemcsak megkapó családi film és kreatív animáció, hanem egyben oktatófilm is: Nina számtalanszor kiszól a nézőnek, miközben a szomszéd néni (Zsurzs Kati) bevezeti őt (és minket is) az írás rejtelmeibe, és olyan praktikáiba, mint a perspektívaváltás vagy a cliffhanger. Ha valaki szorgosan jegyzetel, lehet, hogy a film végére ő is ír véletlenül egy könyvet. A negyedik fal lebontása ugyancsak rejt magában veszélyeket, de az animációkhoz hasonlóan itt ezek sem hatnak erőltetetten, épp ellenkezőleg, ezektől lesz csak igazán szellemes az alkotás.

Kevés film veszi ennyire komolyan azt az egység élményt, amit a családnak jelentenie kellene, anélkül, hogy didaktikussá vagy szépelgővé válna. 

Itt viszont pont egy formálódó mozaikcsaládon keresztül látjuk, hogy mindig a család az első. Szó sincs róla, hogy a mozaikcsalád hasonló minőséget lenne képes képviselni, mint az eredeti családok, az egyik burkolt üzenet éppen az, hogy a halott családtagok is helyet követelnek az új családokban, és végül Nina anyukája így válik – ezúttal már a kislánya számára is – újra láthatóvá.