Rangos filmes seregszemlén nyert díjat a film
Magyarországon évtizedek óta hatalmas hiány a gyerekeknek szóló film, ezért is nagy eredmény, hogy egy magyar családi film díjat nyert a rangos filmes seregszemlén, a Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál Just Film Youth and Children’s Film Festival elnevezésű programjában. A nemzetközi premieren kitüntetett figyelem övezte a szívet melengető felnövéstörténetet, mely egyedi látványvilágával, magával ragadó hangulatával és érzékenységével el is nyerte a gyerekzsűri legjobb filmnek járó díját. A holland–magyar koprodukcióban készült, minden korosztály számára felhőtlen szórakozást ígérő családi film nemzetközi premierjén a stáb és a vezető színészek is jelen voltak.

Az ünnepélyes díjátadóra november 23-án került sor, a díjat Lakos Nóra író-rendező vette át. A film, amit azonnal megmutatnának saját családjuknak is, látványvilága magával ragadó, témáihoz pedig könnyű kapcsolódni – indokolta a gyerekzsűri a döntését.
Legfőbb üzenete, hogy a kreatív alkotás bármilyen nehézségen túl tud lendíteni, az álmainkat pedig minden körülmények között követnünk kell
– tették hozzá. A Tallinn Black Nights Just Filmfesztivál azzal a céllal jött létre, hogy a gyerekek és a fiatalok filmeken keresztül ismerjék meg az őket körülvevő világot. A fesztivál eddigi huszonnégy éves történetében olyan filmekkel mutatkoztak be itt többek között, mint a Harry Potter-franchise vagy az Alkonyat-saga epizódjai.
Egy kissé különc család élete
A Véletlenül írtam egy könyvet hiánypótló, (s)írós-nevetős családi film, amely ismert színészekkel, különleges helyszínekkel és varázslatos animációs elemekkel vezeti be a nézőket egy kedves, kissé különc család életébe: Nina (Demeter Villő) legfőbb vágya, hogy író legyen – kreativitását animációsfilm-rendező apjától (Mátray László) örökölte. Mindennapjait kétbalkezes bűvész öccse (Hárs Bonca) kavarja fel, s mivel az anyukája (Lovas Rozi) korán meghalt, női mintaként kissé merev nagynénje (Tenki Réka) szolgál a családban. Amikor apja életébe egy új szerelem (Rujder Vivien) érkezik, Nina a szomszédban élő bohém írónő (Zsurzs Kati) iránymutatásait követve, az írás segítségével dolgozza fel édesanyja elvesztését és nyitja meg szívét az új családtag és az első szerelem (Kövécs Barnabás) előtt.