Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Tiger Woods

Tiger Woods (Eldrick Tont Woods) amerikai profi golfozó, minden idők egyik legsikeresebb játékosa ebben a sportágban. 1975. december 30-án született. Már kétévesen golfozott egy tv-műsorban. 1984-ben győzött először a junior világbajnokságon és még öt alkalommal ismételte meg ezt az eredményt. 1996-ban a főiskolai bajnoki címig jutott, majd otthagyta az iskolát és profi golfozó lett. Az észak-amerikai profi golfversenyek főszervezője, a PGA Tour már az első profi évében az „Év újoncának”, majd az „Év sportolójának” választotta. 1997-ben első lett a Masters Tournament elnevezésű viadalon, az esemény történetének legfiatalabb győztese volt. Profi karrierjének megkezdését követően ő jutott el a legrövidebb idő alatt a világranglista első helyéig. A 2000/2001-es idényben megnyerte a négy nagy major-tornát, amivel szintén történelmet írt. 1999-től nyolc bajnoki címet könyvelhetett el, PGA Tour versenyeken összesen 82-szer győzött, holtversenyben Sam Sneaddel együtt tartják a történelem legtöbb győzelmének rekordját. 2007-ben ő volt a legjobban fizetett sportoló a világon. 2009-ben autóbalesetet szenvedett és a magánélete is válságba került. Pár hónap múlva visszatért, újabb hat versenyt nyert és ismét megkapta az „Év játékosa” díjat. 2013-tól súlyos sérülésekkel bajlódott. Hosszú kihagyást követően visszatért és 43 évesen újra történelmet írt: 14 év után nyert ismét Masters tornát. Összesen több mint 600 hétig vezette a világranglistát. A korábban rétegsportnak tartott golf neki köszönhetően népszerű lett, a televíziós közvetítések pedig nézettségi rekordokat hoztak.  


Tiger Woods


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.