Mi a különbség a jezsuiták és a kommunisták között?

Jezsuiták és kommunisták, ideológiák közötti különbségek, személyes élmények és egy generációkon átívelő történet. Hajnal Géza az Ördögárokról.

Az Ördögárok című dráma, melyből színdarab is készült, több idősíkon játszódik. Eleinte az 1930-as években járunk, ahol bepillantást nyerünk két illegális kommunista szervezkedésébe, majd ugrunk az 50-es évekbe, ahol ugyanezt csinálja két jezsuita. Végül a két szín egy-egy szereplője a börtönben találkozik. A mű történeti hátteréről az íróval, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docensével, Hajnal Gézával beszélgettünk.

– Mi ihlette a művet?
– Rengeteg történelmi művet olvastam mindkét korszakról, ezenkívül a jezsuitákkal személyes kapcsolatom is volt. Váci Jenő atyánál, aki a püspökszentlászlói püspöki palotában szolgált illegalitásban a 80-as években, többször voltam lelkigyakorlaton, ahol sok személyes történetet mesélt. A kommunistákról pedig rengeteget olvastam, nagy érdeklődéssel tanulmányoztam a korszakot. De édesapám is, aki börtönben volt 1954–56-ig, sokat mesélt róla gyerekkoromtól kezdve. Beszélt arról, hogy milyen élményekben volt része a gyűjtőfogházban, illetve utána Csolnokon a bányákban, ahol sok jezsuitával volt együtt.

– Miért került börtönbe az édesapja?
– Mert megpróbáltak disszidálni. Ismertek egy embercsempészt, ami már önmagában is bűnténynek számított, pláne, hogy nem jelentették föl. Édesapám néhány társának sikerült kiszöknie Nyugatra, és megbeszélték, ha sikerrel kijutnak, visszaküldenek egy apróhirdetést egy újságba azzal a szöveggel, hogy „kék hálózsákomat elcserélném”. Édesapámnak nem volt szerencséje, tizenegy társával együtt lebukott. Tizenkét év szabadságvesztést kapott. Az ő apja, az én nagyapám Hajnal István történészprofesszor volt, aki sokakat tanított az akkori államhivatalnokok közül, így Erdélyi Ferencet is, aki miniszter volt. Nem járt közben a fiáért, csak akkor, mikor haldokolni kezdett, és elintézte, hogy apámat két év után kiengedjék a börtönből. Nagyapám találkozni szeretett volna még utoljára a fiával. Aztán kitört a forradalom, és édesapámat már nem vitték vissza a börtönbe, tehát két év rabsággal megúszta.

– Meghatározó élmény lehetett édesapjának az a két év.
– Ami érdekes, hogy édesapám nem úgy mesélt ezekről a börtönélményekről, mint valami borzalmas siralomvölgyről, hanem nagy nevetések közepette. Elmesélte, hogy a sokféle jezsuita és más értelmiségiek hogyan vészelték át a csolnoki bányában a csilletologatást és a többi hasonlót. A gyűjtőfogházban jelenteni kellett minden reggel, mint nekünk úttörő vagy kisdobos korunkban, hogy hogyan telt az éjszaka, hányan vannak és milyen nap van. Az értelmiségiek gyakran eltévesztették a dolgokat, mindig elhibáztak valamit; elfelejtették, hogy valakit közben elvittek már, vagy valaki érkezett és ilyenkor ordibáltak velük. Egyébként az emberek nagyon érdekes egyvelege volt ott a föld alatt, mert voltak az ügyetlen jezsuiták és más politikai foglyok, akikkel az is megesett, hogy rátolták a csillét a saját lábukra. De voltak még köztörvényes bűnözők és bányászok is, és ez a három csoport együtt termelt a vas és acél országának megvalósításáért.

– Hogyan kerülnek a képbe a kommunisták?
– Nagyon sok hasonlóságot kezdtem felfedezni a kommunistáknak a 30-as években való viselkedése és a jezsuitáknak az 50-es évekbeli tevékenysége között, a konspirálás, a titokban létezés, a földalatti mozgalmak tekintetében. Ezért ezt a két korszakot választottam és állítottam párhuzamba. Történelmi tény, hogy a jezsuitáknál úgy ment akkoriban a kinevezés, hogy – minekutána sorban tartóztatták le őket – a provinciális borítékban adta át utódjának a nevét, hogyha őt lecsukják, az őt követő azonnal átvehesse a helyét. Majd az utód is, amint megkapta kinevezését, már adta tovább a borítékot az őt követőnek. A történetben 1952-ben az egyik jezsuita és az egyik kommunista egy börtöncellába kerül – ami abszolút hihető, hiszen Rákosi börtöneiben ott voltak a hithű kommunisták is, akik nem értettek egyet a moszkovita vonallal. Ez a két ember ellenoldalról kerül be ugyanannak az elnyomó rendszernek a börtönébe, és a jelenet érdekességét az adja, hogy a két férfi együtt hogyan éli meg a különböző világnézetek mindennapjait a börtöncellában. Ami fontos, hogy nem ítélem el egyik felet sem, mert egyformán a hitükért és a meggyőződésükért álltak ki és azt vállalták. Azoknak az embereknek próbálok emléket állítani, akik még hittek valamiben, ellentétben a mai, sokszor közönyös és elidegenedő világgal.

– Mi a mű küldetése?
– Szeretném, ha azok a fiatalok, akik még nálam is 20-23 évvel fiatalabbak és végképp nem ismerhetik ezt a korszakot, ízelítőt kapjanak belőle. Nagyon izgalmas, hogy nekik mit jelent ez a szöveg, amit én úgy írok, hogy nekem is csak történelem, a szüleimen keresztül ismert világ. Ez egy több generáción átívelő dolog.