Gyura bácsi ma is féltve őrzi az 1956–57-es tiroli fényképeket, leveleket, és a számtalan feljegyzést. A diktatúra elől menekült magyar fiatalok listái – több száz név sorjázik a megsárgult lapokon. A nevek mögött sorsok, élettörténetek és fájó emlékek bújnak meg. Valójában közéjük sorolhatjuk „fráter Szentkereszty” sorsát is, aki 1955-től a Mária Kongregáció nevelőjeként szolgált Innsbruckban. Az akció főszervezője hosszú és kalandos utat tett meg addig, hogy a tiroli város megbecsült polgárává váljon.
A kalocsai születésű fiú közvetlenül a II. világháború után ismerte meg a hatalom igazságtalanságait. Az érseki palota jószágigazgatójának fia nem sok jóra számíthatott itthon: apját meghurcolták, s börtönbe vetették, de neki is meggyűlt a baja a rendőrséggel. Mégis bátran vállalta az otthonról hozott értékeket. Gyura bácsi szerint apja meggyötört látványa volt az a döntő pillanat, mikor elhatározta, hogy hogyan fog embertársaihoz viszonyulni.
Ez az íratlan törvény vezethette abban, hogy 1948–49-ben, 19 esztendősen halálraítélteknek és jezsuita szerzeteseknek segített az Orient expresszen Nyugatra szökni. A tét óriási volt, hiszen a lebukással a saját élete forgott kockán. Szerencséjére sosem kapták el, s Tamás nevű barátjával végül húsz embert sikerült Ausztriába szöktetniük. Az utolsó pesti küldetése a saját disszidálásának megszervezése volt. Filmbe illő jelenet, ahogy mesél: barátaik a peronon fütyülték a Rákóczi-indulót, míg Tamás és Gyura összekuporodva vacogtak a vonat aljában a februári hidegben. A 18 órás út Linzben egy háromnapos börtönnel folytatódott. Gyura bácsi mosolyogva emlékezik, az első élménye a szabad világról a fogda volt. Életét minden megpróbáltatás ellenére is céltudatosan tervezte: 1949–50-ben közgazdaságtant hallgatott a Kölni Egyetemen, majd belépett a jezsuita rendbe, végül tanulmányait Leuven híres iskolájában fejezte be. 1955-ben Innsbruckba költözött, ahol a Mária Kongregáció ifjúsági nevelőjeként kezdte meg szolgálatát.
Hazáját ugyan kénytelen volt elhagyni, de szülőföldjétől sosem szakadt el. Jól bizonyítja ezt 1956:
Önzetlen támogatás az egyenlőség elvén, hittel és imákkal. Röviden így foglalhatom össze a menekültakció szellemiségét, amelyre Gyura bácsi azért is olyan büszke, mert a civilek támogatásával a nagyszabású segélyakciók előtt, a forradalom utolsó napjaiban nőtte ki magát.
A mecénásoknak köszönhetően öt iskolát és öt diákotthont hoztak létre a semmiből, ezáltal közel ezer honfitársán tudott segíteni az ifjú szerzetes. Mindezt hosszútávon, hiszen az érettségi találkozókon ma is hálával emlékeznek vissza az egykori tanítványok. Gyura bácsi mégis rendkívül szerény; ő csak tette a feladatát, amit a Jóisten szabott rá.
