Attila király aranyára bukkant, lakást kapott érte

A szikáncsi tanya mélyén közel másfél ezer évig aludta álmát Attila aranya. Felkutattuk a megtaláló családot.

„Lányom, ránk tekintett a Jóisten! Találtunk egy csomó kincset!” – Margit néni ma is boldogan emlékszik vissza arra a napra mikor édesanyja e szavakkal fogadta őt a Hódmezővásárhelyhez közeli tanyán. Szikáncs 1963. október 21-én beírta magát a történelembe, a kincslelet útja azonban még sok kitérőt tartogatott. Margit néni visszaemlékezése szerint még aznap este összeültek, s megegyeztek abban, hogy felviszik a kincset a Magyar Nemzeti Múzeumba.

– Ez az évezred lelete, mert ehhez hasonló sincsen. Később, Szlovákiában előkerült egy hasonló korú lelet, de az csupán 108 solidust tartalmazott. Skandináviában összegyűjtötték az ilyen korú, bizánci aranypénzeket, szórványleleteket, de ott is csak 980 darabot sikerült összegyűjteni. Ez egy nagyon jelentős lelet volt. Ehhez foghatót nem is tudunk több száz évre visszamenőleg sem felmutatni. Előfordultak arany tárgyleletek, mint a nagyszentmiklósi, vagy a szilágysomlyói lelet, ami Erdélyben került elő a XVIII. század végén, medálionokat és nagy arany vereteket tartalmazott, de ilyen jellegű solidus leletről nem tudunk több száz évre visszamenőleg sem – mondja Bíróné, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott munkatársa.

A szikáncsi kincs kapcsán talán a legérdekesebb kérdés, miért rejthették el azt a föld mélyére, egyáltalán, hogy kerülhetett az Alföldre a több mint 6 kilónyi verdefényes római pénzegyüttes. A választ gyorsan megkapjuk Tóth Katalintól, a Tornyai János Múzeum régészétől, hiszen az ma már biztosan kijelenthető, valahol ezen a vidéken lehetett a korban a hunok szállásterülete. Feltételezések szerint az adóként küldött pénzt még azelőtt eláshatták, hogy Attila udvarába kerülhetett volna. Egy másik verzió szerint a hun fejedelem halála után rabolhatták ki Attila kincstárát, s az elkövetők ekkor rejtették el a kincset.

II. Theodosius, Honorius és III. Valentinianus császár solidusai Attila kincstárából. A 23 karátnál is finomabb érméket a 420–450-es évek között verhették, a szikáncsi kincs 50 év után újra megtekinthető Hódmezővásárhelyen.

Az elkövetők már sokra nem mentek vele, hiszen az elásott kincs közel másfél évezreden át a föld mélyén aludta álmát, amit még a sorsfordító csaták zaja sem zavart meg. Egészen addig míg Józó Erzsébet földimogyoró után nyúlva fel nem vette a földről az első római pénzt. Margit néni emlékeiben ma is élénken él édesanyja gondolata, az aranyhoz vér tapad, az aranyért gyilkolnak, jobb ha „megszabadulunk tőle”.

– A szikáncsi kincs értékét emeli, hogy annak ellenére, hogy hatalmas adót fizetett a császár ez az egyetlen lelet, amit ismerünk. Számtalan hasonló kincs lehet még a föld alatt, de azt sem tudjuk, hogy mennyi került elő, s azok közül mennyi kerülhetett az illegális műkincspiacra külföldre. Nagyon nagy jelentősége van annak és rettentően fontos, hogy a megtalálók szóljanak a szakembereknek, ha hasonló pénzekre, vagy egyéb leletre bukkannának – magyarázza Tóth Katalin.

Csányi Viktor, a Tornyai János Múzeum régésze is úgy véli, Józó Erzsébet tette ma is példamutató lehet a több tízezresre tehető amatőr kincskeresők körében is. Nagy kérdés, ha az utóbbi években bukkantak volna a szikáncsi kincsre, akkor is megtekinthetnénk-e kiállításon, vagy „csak” az interneten találkozhatnánk vele ismét?

– Jelentős számban kerülnek elő így régészeti leletek, hiszen ha bármelyik népszerű online aukciós oldal kínálatát megtekintjük, akkor több száz, sőt több ezer darab nemrégiben Magyarországon a földből előkerült, különböző korú régészeti tárgyakat tudunk vásárolni. Ezek nem kerülnek be a múzeumba. Minden numizmatikai tárgynak, így az arany és ezüst pénzeknek is van nemesfémértéke, illetve piaci értéke, amennyiben a régiségpiac beárazza ezeket az érméket. Ezt nagyon jól be lehet lőni, a szikáncsi lelet egy-egy érméjének az ára, a piaci értéke körülbelül 200 ezer és több millió forint között van – magyarázza Csányi Viktor.

A szikáncsi kincs történetének feldolgozása során sokszor eszembe jutott az a kis képregény, amit már 5-6 esztendősen olvasgattam Attila temetéséről. A mítosz a hármas koporsóról, s a hunok végtelen gazdagságáról szinte minden gyereket elvarázsol. A legendák és a valóság közt ki tudja mennyi lehet az eltérés. A szakértők véleménye szerint azért maradt fenn a hunoktól ilyen kevés emlék, mert nomádok voltak, nem kőépületekben éltek, s a népvándorlás korában „folyton mozgásban voltak”. A Tornyai János Múzeum régésze, Tóth Katalin szerint a folyóba temetés nem felel meg a történelmi tényeknek. Azonban hunok gazdagságára példaként megemlíti a szeged-nagyszéksói hun fejedelmi sírleletet, amelyről az érdeklődők a helyi múzeum előadássorozatán is hallhatnak.

Véleményem szerint – talán a képregény mai napig élő hatása miatt is – nem sok lehet a különbség a legenda és a valóság közt, s valahol ezt bizonyítja a szikáncsi tanyán elrejtett arany sorsa is. Margit néni mosollyal teli arccal meséli, a Művelődésügy Minisztérium főosztályvezetője által átadott jutalmat az édesanyja elosztotta lányai körében. Ők tíz-tíz ezer forintot kaptak, édesanyja pedig a fennmaradó ötvenezerből lakást vásárolt. Az eseményről beszámoló cikkek népmesének nevezték a kincs előkerülésének történetét. Hetvenezer forint ugyan hatalmas összegnek számított a hatvanas években, Margit néniék életét azonban mégsem változtatta meg a szikáncsi arany. Édesanyja néhány évvel később eladta a városi lakást és újra kiköltözött a tanyavilágba, s a modern kori népmese is elmaradt.