A világhírű győzelmet mégsem Pozsonynál vívták ki őseink

Eddig ismeretlen feltételezések következnek a 9-10. század történetéből.

– Miért? Mi a feltételezése? Ha a számokat vesszük alapul, akkor a magyarság esetében is közel negyven év a reláció.
– A természettudományokhoz hasonlóan a történelmet is törvényszerűségek alakítják. Ilyen a honfoglalók generációjának törvényszerűsége is, amelynek a szabályait egyedül a magyar honfoglalók sértik meg. A legkorábbi történeti forrásadatok újraértékelésével azonban nemcsak megszüntethetjük ezt az anomáliát, de a magyar honfoglalásról is új képet nyerünk: hasonlóan elhúzódó, több évtizedig tartó betelepedési folyamat ez, mint a szarmata és az avar honfoglalás. Ennek a krónikások által sem észlelt csendes, ám egyre nagyobb tömegeket mozgató eseménysornak a nyitánya a Német Lajos és Karlmann közti hatalmi küzdelemben való 861. évi magyar részvétel, záró aktusa pedig a 895-896. évi beköltözés. Hogy mindezt régészetileg is láthatóvá tegyük, ahhoz legelőször is az „első generáció” jelenséget kell megfelelő módszertan kidolgozásával és célirányos kutatásokkal megoldani.

– A hun–avar–magyar rokonság elmélete rendkívül népszerű a laikusok körében, a tudomány már jóval óvatosabban foglalkozik a kérdéssel. A fogalmakat miképp lehet tisztába tenni a kilencedik század történelmének ismeretében? Vonható-e bármiféle kapcsolat például az avarok és a magyarok esetében? Mint olvasható, van olyan forrás, amely a magyarokat, avaroknak nevezi. Miért?
– A kora középkori szerzetes évkönyvírók által gyakran alkalmazott módszer, hogy a magyarokat az avarokhoz, az avarokat pedig a hunokhoz hasonlítják. Olyan, minden konkrét rokonsági háttérismeret nélküli archaizálás ez, amellyel egyrészt történeti tájékozottságukat hangsúlyozták, másrészt azt, hogy a magyar is olyan vad, barbár, keleti nép, mint amilyen elődje, az avar vagy a hun volt. A hun–avar–magyar rokonság híveinek annyi igazuk mégis lehet, hogy mivel mindegyik nép a keleti sztyeppevidékről érkezett, ahol kisebb-nagyobb mértékben bizonyosan keveredtek egymással, szegről-végről rokonokká válhattak.

– A kilencedik században hogyan és miért alakul át az erőtér? Tanulmányában rendkívül érdekes a pozsonyi csatára vonatkozó fejezete is, amely eddigi ismereteinket részben át is írja.
– Említettem már, hogy Mosaburgot a kezdeti időkben csak a Zala folyó mocsarai védték, a kilencedik század végén azonban, a fokozódó magyar veszély miatt Arnulf király pannóniai helyettese, 884 óta a pannóniai események jelentős szereplője, 892-től Arnulf katonai főtanácsadója, Braszlav jelentős sáncerődítéssel vette körül. Ezért aztán nem véletlen, hogy 896-ban „mivel a harcok megszaporodtak, (Arnulf) császár erre az időre Pannónia védelmét a Mocsárvárossal együtt hercegére, Braszlavra bízta”. Hamarosan kiderült, hogy Braszlav előrelátó tettére, Mosaburg megerődítésére igencsak szükség volt. Arnulf király fia, Gyermek Lajos király kormányzója, Liutpold herceg ugyanis 907 július elején az Ennstől keletre fekvő térség sorsát meghatározó, döntő ütközetre készült a magyarokkal. A néhány évvel korábban a magyarok feletti kisebb sikert arató Liutpold „babonás elbizakodottságában” ennek megismétlésében bízik, de katasztrofális vereséget szenved. A Brezalauspurc (Braszlav vára) alatti harctéren nemcsak ő, de sok nemes lovag s a keleti frank sereg színe-java is ott maradt. A számukra tragikus kimenetelű csatának egész Európa hírét vette, de a vereség tényén és időpontján kívül mást alig jegyeztek fel a krónikások. A helyszín nevét, Brezalauspurcot is csak két salzburgi évkönyvíró említi – feltehetően azért, mert a pannóniai viszonyokban ők a legtájékozottabbak –, a felvonulási útvonalat azonban ők sem írták le. Nem így kései utódjuk, a humanista Aventinus (Johannes Turmair), aki egy tizenhatodik század elején írt történeti művében Brezalauspurcot az akkor már jelentős királyi várossal, Pressburggal, azaz Pozsonnyal azonosítva nagy forrásismeretét úgy kamatoztatta, hogy a hasonló nevű történeti szereplők és helyszínek neveit kombinálta, s az eseményeket analógiás alapon kiegészítette. Így használta fel a Duna mentén felvonuló Nagy Károly 791. évi, és III. Henrik 1051. évi hadjáratainak leírásait ahhoz, hogy a Pozsonnyal azonosított Brezalauspurc alatti csatáról jelentőségéhez méltó történetet kerekítsen. Brezalauspurc azonban a legkevésbé lehet a kilencedik században még éppen csak megszülető Pozsonnyal azonos. Sokkal inkább Karoling-Pannónia világi és egyházi központjának, királyi székhelyének, annak a Mosaburgnak a másik neve, amelynek 907-ben már második évtizede Braszlav a tényleges ura, s amelyet éppen az ő irányításával vettek hatalmas sáncerőddel körül. Ez Mosaburg települési képét és jellegét olyan jelentősen átalakíthatta, hogy kihathatott a település nevére is: Braszlav neve állandósult szókapcsolattá szilárdulva a település új vagy inkább másik nevének részévé vált. Mosaburg esetében ez nem egyedi jelenség, hívták a települést korábbi urai után már – hasonló szóösszetételt alkotva – Priwina városának, majd „Kocel városának” is (civitas Priwinae, urbs Chezilonis).

– Szakértőként hogy látja, miért fontos foglalkoznunk a múltunkkal, így a kilencedik század történelmével? Úgy gondolom, hogy nagyon fontos volna ezeket a kutatási eredményeket eljuttatni az iskolásokhoz is.
– Múltunk sorsfordító pillanatai, különösen a magyar állam keletkezése és körülményei – hogyan zajlott le a magyar honfoglalás, kiket milyen körülmények között találtak itt – még a történelem iránt kevésbé fogékony embert is izgatja. A kutatás új eredményei jelentősen megváltoztatták a honfoglalás eddigi képét, és remélhetőleg a mainál józanabb nemzeti önkép kialakításához segítik a jövő nemzedékeit.