

Pilhál Tamás

Még mindig nem találják Kabai Károlyt
Elmarasztalás után jött az előléptetés
Már rég elkészült a súlyos rendőri mulasztásokat föltáró Papp-jelentés, amikor több rendőrségi vezetőt előléptettek. Takács Albert rendészeti miniszter tegnap levélben kért tájékoztatást az országos főkapitánytól a botrányos kinevezések ügyében.
Megrótták Cserni bírót
Lezárult a Cserni János ellen a legnagyobb titokban indított fegyelmi és etikai eljárás, amelyben a Fővárosi Bíróság (FB) büntetőbíráját a legenyhébb fokozatú elmarasztalásban: figyelmeztetésben részesítették – tudta meg lapunk bírósági forrásokból.
Vétkeseket léptettek elő
Három olyan vezető beosztású rendőrt is előléptettek a tavaly őszi események óta, akik súlyos mulasztásokat követtek el. Morvai Krisztina, a Civil Jogász Bizottság társelnöke szerint úgy tűnik, Gergényi Péter kitüntetése után is lehet fokozni a hatalmi ar
Szakvizsga nélkül elnököl Kondorosi
A korrupció árnyékában
Egy lapunk birtokába került szerződésből az derül ki, hogy a volt budapesti rendőrfőkapitány májusban saját üzlettársával kötött megállapodást. A korrupciógyanús szerződések miatt jelenleg is fegyelmi eljárás folyik Gergényi ellen, de azt egyelőre nem tud
Felesleges ötletek százmillióért
Az állam feladatainak meghatározásához olyan javaslatokért fizet ki a kormányzat majdnem százmillió forint közpénzt egy külső szakértői csoportnak, amelyeket az állam saját szervezeteiből is megkaphatna, ráadásul ingyen. A szakértők méregdrága ötletei köz
Kidobott százmillió
Közel 100 millió forintot fizet ki a kormány olyan javaslatcsomag elkészítéséért, amelynek segítségével meghatározná, mely közfeladatokat kellene az államnak továbbra is ellátnia, melyeket pedig nem. Az idő előtt kiszivárgott információkból azonban már mo
Szetey volt cége a Bajnai-buliban
A kormányzati személyügyi államtitkár, Szetey Gábor alapította azt a céget, amelynek jogutódja nettó százmillió forintért félnapos fesztivált rendezhetett augusztus 19-én az Andrássy úton.