

Pilhál Tamás

A vasprefektus gyanús szerződése
Bűncselekmény gyanúját is fölvetheti az a szerződés, amelyet Gergényi Péter volt budapesti főkapitány írt alá január elején Ben Hadj Soulimane Mondherral, ugyanis a két érintett pár nappal később, január 22-én közös utazásszervező céget alapított. Gergény
Szocialisták balesetei a jogállammal
A Fővárosi Bíróság végrehajtást rendelt el a napokban Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő ellen. A Zuschlag János ugyancsak MSZP-s politikus és hat társa ellen csalás gyanújával folyó nyomozás szeptember közepén zárulhat le. Veres János volt
Gyanús szerződések
Nem elég, hogy májusban menesztették posztjáról, a napokban még fegyelmi eljárást is indítottak Gergényi Péter volt budapesti főkapitány ellen, miután több, általa aláírt szerződésben hiányosságokat találtak. A vizsgálatot lefolytató ORFK szóvivője lapunk
Fegyelmi indult Gergényi Péter ellen
Nem elég, hogy májusban menesztették posztjáról, a napokban még fegyelmi eljárást is indítottak Gergényi Péter volt budapesti főkapitány ellen, miután több, általa aláírt szerződésben hiányosságokat találtak.
Lamperth pengeváltása a rendőrséggel
Egymásért alapítvány: furcsa jótékonykodás
Újabb százmilliók kormányreklámra
Nyolcszázmillió forintot fordít médiafelület-vásárlásra és médiatervezésre (azaz önreklámozásra) a kormány az elkövetkező hónapokban – derül ki a legfrissebb Közbeszerzési Értesítőből. Ráadásul a nyertes ugyanaz a Mediaedge:cia Kft. lett, amely az e
Gárdaügy: Vadai Ágnes szigorítaná a törvényt
Miközben a fideszes Lázár János tegnap rossz ötletnek nevezte a Magyar Gárda létrehozását, az MSZP-s Vadai Ágnes azt nyilatkozta: szigorítani kellene az egyesülési törvényt, hogy megakadályozzák a hasonló, fenyegetést jelentő csoportosulások létrejöttét.
Tűzijáték: Gál J. jutalmat is osztana
Az augusztus 20-i ünnepségek főszervezője szerint többen jutalmat érdemelnének a rendezvények sikeres lebonyolítása miatt, de hogy végül kap-e ilyet bárki, azt Gál J. Zoltán előbb az érintettekkel közli. Gál J. azt állította: a Lágymányosi hídnál súlyos g