A Kossuth-díjas színésznő, akit a kommunisták nem szerettek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szakmai indulásakor, filmszerepei okán külföldön is jegyzett művész volt. Ám több mint öt évtizedes színészi pályáját jórészt vidéken töltötte. 1963-tól a Szolnoki Szigligeti Színház, 1969-től a Miskolci Nemzeti Színház, 1970-től a József Attila Színház, 1972-től ismét a Miskolci, 1979-től a Pécsi Nemzeti Színház, majd 1981-től 2014-ig a Győri Nemzeti Színház (1992-ig Kisfaludy Színház) társulatának tagja volt. Az utóbbi időben szabadúszó. 2019-ben megkapta a Kossuth-díjat. Mostanában a fővárosi közönség is találkozhat vele a budapesti Nemzeti Színház Macskajáték című előadásában, Giza szerepében, Udvaros Dorottya partnereként. Sztankay Ádám még a télen beszélgetett a nagy színésznővel, Gyöngyössy Katalinnal.

Forrás: ORIGO.HU2022. 04. 18. 14:04
Gyöngyössy Katalin Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész FORRÁS: MTI/CZIMBAL GYULA
Gyöngyössy Katalin Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művészFORRÁS: MTI/CZIMBAL GYULA

Major Tamás önhatalmúlag – és persze a kommunisták egyetértésével – lett a színház igazgatója 1945 után. Konfliktusos személyisége miatt azonban 1962-ben leváltották a posztról, színházi kívülálló, a pártkáder Meriuk Vilmos került a helyére. Ám közismerten elég hatalma maradt. Önnel mi volt a problémája? Esetleg családjának polgári háttere szúrta a szemét? – a portál ezen kérdésére a Kossuth-díjas színésznő az alábbiakat válaszolta:

Nem tudom a konkrét okokat. Marton Endrének és Major Tamásnak is megvolt a maga gárdája, folyamatos szakmai csatározás zajlott a két főrendező között. Majornak az sem tetszett, hogy 1969-ben beugrottam Arthur Miller Bűnbeesés után című darabjába, miközben a kritikák revelációt emlegettek. Marton még megrendezte velem Kodolányi Földindulását a televízióban, ami ugyancsak szépen sikerült, de ez sem enyhítette Major ellenállását.

A teljes interjú IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Gyöngyössy Katalin Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész (Fotó: MTI/Czimbal Gyula)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.