Csiki dam és a szocializmus: aki meglékelte a rock and rollt

Dobosként kezdte a pályafutását, frontemberként lett hivatása egyik idolja.

Nem sokkal saját együttese, az R-GO 1982-es megalapítása után a közönség és a szakmai ítészek együttesen választották meg az év énekesének, szövegírójának, illetve zeneszerzőjének, mely utóbbi kategóriában hamarosan ismét a legjobbnak bizonyult– olvasható az Origo cikkében.Az elmúlt napokban az Erkel Színházban mutatták be első musicaljét, Az ég tartja a földet címmel, amely Árpád-házi Szent Erzsébet történetét dolgozza fel, Lezsák Sándor költészete alapján.Az R-GO pedig idén májusban a Papp László Budapest Sportarénában tervezi megünnepelni fennállása negyvenedik évfordulóját. A jeles dátum apropóján a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett alapítótag, Szikora Róbert az Origónak adott interjújában idéz fel életéből, pályafutásából néhány hangsúlyos epizódot. Szóba kerülnek a rendszerváltás és az azt megelőző világ sajátosságai is, valamint elárulja, van-e benne félsz, amikor a politikával kapcsolatban fejti ki a véleményét.Ahogy beszél arról is, hogy milyen megélni a zenésztársak elvesztését, tart-e a mulandóságtól. Sztankay Ádám Szikora Róberttel még télen beszélgetett.

Múlt év decemberében volt a hatvannyolcadik születésnapja. Megérinti az évek pergése?

„Őszintén mondom: nem zavar. Kissráckoromban kíváncsiság volt bennem: mi lesz majd vajon kétezerben? Beláthatatlanul távolinak tűnt a dátum. Ma már kétezer-huszonkettőt írunk, adná magát a koromhoz passzoló kérdés: félek-e a haláltól? Nem félek, hiszen a mi Urunk már legyőzte. Nincs olyan, hogy halál – az csak egy átmenet –, eljön a feltámadás.”

A részvét persze önben is munkál, amit az ifjú Babicsek Bernát tragikus halála kapcsán tett segítő gesztusai is jeleztek. Személyében olyan kollégát veszített el, aki négy évig harmonikázott az R-GO mellett. Bizonyára erős hittel sem könnyű feldolgozni a történteket, ahogy az olyan emblematikus zenésztársak közelmúltbeli váratlan eltávozását sem, mint a járvány áldozatává lett Balázs Fecóét, Kóbor Jánosét.”

„1980 decemberében a Hungária együttes téli turnén volt, amikor valaki bejött a szállásunk éttermébe és elmondta: lelőtték John Lennont. Számomra a Beatles volt az álomzenekar. Mind a négy tagja emblematikus művész, de Paul McCartney és John Lennon szerintem egy egészen más, éteri dimenzióhoz tartoznak. Hallottam, amit abban az étteremben mondtak, de nem fogtam fel azonnal, a szívemig érően. Idő kellett hozzá. Ugyanígy van ez akkor is, amikor a honfitársaim közül halnak meg drámai körülmények között ikonikussá lett zenésztársak. Nemcsak Bernát, hanem a két idősebb zenésztársam esetében is.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Szikora Róbert (Fotó: Origo/Csudai Sándor)