Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Jan Nowicki lengyel színész

A neves lengyel művész Mészáros Márta több filmjének főszereplője és több évtizeden keresztül a magyar rendező élettársa volt.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 12. 07. 13:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gazeta Wyborcza lengyel napilap szerint a művész a közép-lengyelországi Krzewent községben, otthonában hunyt el szerdára virradóra.

Nowicki az egyik legismertebb lengyel színházi és filmszínésznek számított. 1958–1960-ban Lódzban, a filmművészeti akadémián tanult, majd a krakkói színművészeti főiskolán végzett 1964-ben.

Ugyanabban az évben debütált a Teatr Stary híres krakkói színházban, ahol azután több mint harminc évig volt társulati tag, és számos alkalommal lépett színpadra Andrzej Wajda rendezéseiben. Együttműködött a Piwnica pod Baranami nevű, nagy hagyományú krakkói kabaréval is.

Élete során csaknem kétszáz színházi és filmes alkotásban szerepelt, köztük Wojciech Hassnak Szanatórium a homokóra alatt (1973) című filmjében, a Krzysztof Zanussi rendezte Spirálban (1978), valamint Sylwester Checinski rendezésében, A hamiskártyások fejedelme (1982) című filmben, amelynek főszerepe rendkívüli népszerűséget hozott Nowickinek.

Mészáros Márta több filmjének társ-forgatókönyvírója volt, és szerepelt például az Ők ketten (1977), az Örökség (1980), a Napló gyermekeimnek (1984), a Napló apámnak, anyámnak (1990) és A temetetlen halott (2004) című filmjében.

Játszott számos más magyar, illetve magyar részvétellel forgatott koprodukciós filmben is.

Több lengyel állami és művészi díjban, elismerésben részesült, 2006-ban megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét is.

Borítókép: Jan Nowicki (Forrás: Flickr)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.