A negyvenen túliak válsága jelenik meg az Ernelláékban. Ám Hajdu Szabolcs és alkotótársai sikeresen lépték át a kliséket – sikertelenség, önhazugság, düh, unalom –, amelyek megjelennek ugyan, de csak mint az élet természetes részei. Hiszen egy személyes válság a valóságban is nyomasztóan klisés. Akár egy szappanopera. A különbség csupán annyi, hogy ha valaki ezt egy művészi alkotásban igyekszik megmutatni, tovább kell gondolnia a kliséket. Hajduék megteszik. És így a felhalmozódott feszültség egy örvényhez hasonlóan szippantja magába a szereplőket és a nézőt egyaránt. A műfaji keretek azonban ennek ellenére mégis ugyanazok, mint a kora esti műsorsávban sugárzott teleregényeké – nem véletlen a kissé nehézkes cím sem. Jó lenne, ha minden szappanopera így nézne ki – mondta erről a rendező sajtóbemutatón.
Amit, ahogy azt a rendező Karlovy Varyban megígérte, a saját lakásukon tartottak. Vagyis nézőként beléphettünk a film terébe. Amit a nagyszobában felállított vásznon láttunk, az vett körül bennünket a valóságban. Mindez persze csak akkor lett volna több puszta érdekességnél, ha minden érdeklődő Hajduéknál nézhetné meg az Ernelláékat, ám erre nem lesz mód.
Igaz, a hivatalos, szeptember 29-i mozipremier előtt a stáb lehetőséget adott arra, hogy bárki az otthonában az alkotókkal közös beszélgetéssel kiegészítve nézhesse meg a díjnyertes filmet. A film címéhez méltó volt már a kezdés is, hiszen az első lakásmozi-vetítést épp egy Farkas nevű családnál tartották. Számos lakásszínházi produkció született már, a koncert és a gerillaétterem is hódít a budapesti otthonokban, de az ilyen típusú mozizásnak még nincs meg a hagyománya, persze ebben a forgalmazóknak is nagy szerepe van.
