Kétségtelen: A lány a vonaton filmes adaptációjából nem lett új Memento. A szabálytalan időkezelés, a kihagyások, a bizonytalanságban hagyott néző és a folyamatosan kiélezett feszültség ellenére Tate Taylor filmje nem közelíti meg Christopher Nolan alkotásának szintjét. Pedig még a filozofikusabb vonal is adva van. A visszafelé játszódó filmnél még azon gondolkozhattunk el, miként befolyásolhatjuk saját emlékezetünket kényünk-kedvünk szerint, hogy végül a számunkra megfelelő narratívát őrizhessük, építhessük fel. Itt pedig már az merülhet fel: hogyan alakíthatjuk másban a saját magáról élő képet, ha az illető kellőképp védtelen manipulációs kísérleteinkkel szemben. Ezt a védtelenséget itt az alkohol biztosítja, de ha lélektani drámát szerettek volna készíteni, lényegében a tudat gyengesége is elég lett volna. A manipulációs technikák tárháza elvégre kimeríthetetlen.
Itt egy gyilkosság kerül a középpontba, amelynek valamiként tanúja – tettese? – volt Rachel (Emily Blunt), az egykori életét sirató, folyamatosan ugyanazt a vonatutat járó, mások tökéletesnek gondolt mindennapjaiba menekülő, elhagyott nő. Az alapfelütés, így az üzenet is remek: Rachel egy nap kénytelen felismerni, hogy akiknek az élete után annyit vágyódik nap mint nap, valójában ők is hasonló gondokkal küszködnek, mint maga. Ezután pedig csak jobban belekeveredik az életükbe, hogy újabb és újabb flashbackeken keresztül, az idősíkokon ugrálva tudjunk meg többet a történtekről.
Sajnos a történet rovására megy kiszámíthatósága: nagyjából a felénél sejteni lehet már a megoldást úgy is, ha a néző nem olvasta a regényt. Miután a film átvált egyfajta „keressük a gyilkost” feszültségkeltésre, a befogadó végiggondolja a potenciális elkövetőket, kizárja azokat, akiket a film az elején látványosan annak állít be. Aztán jön egy-két segítség, a néző pedig máris mindent a helyére rakott. Nagy pozitívum, hogy azért a feszültségről mégsem kell lemondanunk a végéig, bár igazán nagy meglepetésekre már nem számíthatunk.
Noha egyszer nézhető alkotásról van szó, A lány a vonaton így sem szerepel le: időváltásaival, nyomasztó hangulatával kellemesen borzongató néznivalóvá válik. Menti az alkotást Emily Blunt játéka is: remekül hozza a hisztérikus, zavarodott karaktert, aki fokozatosan mutatja meg nekünk elesettségét, és így válik egyre szimpatikusabbá a végére. Bár a regény lényege lenne, hogy három különböző szemszögből tárja fel a történéseket, a másik két nő, Megan (Haley Bennett) és Anna (Rebecca Ferguson) a filmben a háttérben marad, Rachel szemszögéből látjuk őket még akkor is, ha nem ez az alkotó szándéka. Még szürkébbek a férfikarakterek: sem Justin Theroux, sem Luke Evans nem tud itt összetett személyiséget elénk tárni, pedig a filmnek éppenséggel ez sem tenne rosszat.
Feszült, izgalmakkal teli film A lány a vonaton, kellemes egyestés borzongás, bár annyira nyomasztó nem tud lenni, mint mondjuk nemrég a Vaksötét című alkotás volt. Emily Bluntnak jár a piros pont, szégyenkeznie pedig a rendezőnek, Tate Taylornak sem kell, még ha A segítség jóval emlékezetesebb darab volt is tőle.
Delírium-thriller
A lány a vonaton adaptálásának története nem mindennapi: előbb született meg a döntés megfilmesítésről, mint hogy a könyv megjelent volna. Paula Hawkins első regénye volt ez, amelyet saját neve alatt publikált, így a várakozások nagyok voltak. A könyv tavaly januárban meg is jelent, azóta pedig több mint tizenötmillió darab kelt el belőle. Marc Platt producer jósnak bizonyulhatott tehát, amikor már 2014-ben igényét jelentette be a megfilmesítési jogokra. „Hawkins úgy szövi a szálakat, hogy a lebilincselő thrillert szinte lehetetlen letenni” – írta a könyvről a Magyar Nemzet Magazinban Herczeg Szonja. (L. D.)
