Meghalt Peter Vaughan brit színész, aki a Porridge című komédiában és a Trónok harcában játszott szerepeiről vált igazán ismertté. 93 éves volt. A hírt az ügynöke, Sally Long-Innes jelentette be. Mint elmondta, Vaughan békében, családja körében hunyt el.
Peter Vaughan 1923. április 4-én született a walesi határhoz közeli Wem városkában. A középiskola után a wolverhamptoni színházhoz került, ám nem sokkal később besorozták. A második világháború során Normandiában, Belgiumban és a Távol-Keleten is harcolt.
A színészt napjainkban elsősorban az HBO nagy sikerű sorozata kapcsán ismerik, ahol Aemon mestert alakította. A százéves Aemon, Westeros legidősebb embere, és már több mint fél évszázada szolgálja az Éjjeli Őrséget, mint a Fekete Vár mestere. Habár megvakult, és az egészsége is meggyöngült, esze és tapasztalata még mindig alkalmassá teszi arra, hogy Jeor Mormont parancsnok első számú tanácsadója legyen.
Ám Vaughan a Trónok harcán kívül természetesen számos jelentős produkcióban szerepelt az évek során. Első filmfőszerepét 1964-ben kapta meg a Smokescreen című filmben. Három évvel később Frank Sinatrával játszott együtt a The Naked Runnerben. Legismertebb mozifilmjei A francia hadnagy szeretője (Meryl Streep és Jeremy Irons oldalán), a Napok romjai (amelyben Anthony Hopkins apját játszotta) és Terry Gilliam Brazil című szatirikus víziója.
A tévében egyebek mellett a népszerű brit sitcomok, a Porridge és a Citizen Smith mellékszerepeiben bukkant fel. A rádióban pedig A gyűrűk ura rádiójáték-változatában hallhatta a közönség.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!