Elhunyt Danuta Szaflarska, a lengyel Greta Garbo

Elhunyt 102 éves korában Danuta Szaflarska lengyel színésznő, aki utolsó filmjét Magyarországon forgatta.

Ritka esemény mostanában, ha közös lengyel–magyar filmünnepre vagy megemlékezésre kerül sor. Lengyel mozifilm ugyanis egy ideje ritkán jut el az itthoni vetítőtermekbe, és ha mégis, a közönség komolyabb visszhangjára kevés eséllyel számíthat. Az utolsó kivétel Andrzej Wajda Katynja volt, mely a kedvező kritikai fogadtatás mellett a nézők szélesebb körét is képes volt megszólítani. Nemrég ráadásul a nagy rendezőtől is búcsút kellett vennünk, és talán nem túlzok, ha azt mondom, egy picit őt is a sajátunknak tekintettük mi, magyarországi filmrajongók.

Ahogy Danuta Szaflarska színésznőt, a lengyel színészjátszás kortalan nagyasszonyát – akinek 102. születésnapjáról lapunk egy portréval emlékezett nemrégiben (Lokomotív a lehunyt szem mögött. Magyar Nemzet Magazin, 2017. február 11.) – is joggal érezzük egy kicsit a magunkénak. Hiszen utoljára éppen egy magyar filmben tűnt fel a vásznon: Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című keserédes családtörténetében alakította, Ónodi Eszterrel megosztva, a címszereplőt. Ráadásul nem először esett ez meg vele, hiszen 1999-ben már játszott Kamondi Zoltán Az alkimista és a szűz című mozijában, akkor is Ónodi Eszter mellett volt az egyik főszereplő.

Vasárnapi halála rendkívül magas kora ellenére is keserű meglepetés, hiszen a lengyel Greta Garbóként is emlegetett örök díva elpusztíthatatlannak tűnt. Pedig a történelem keményen megpróbáltatások elé állította, és a magánélet sem tartogatott mindig örömöket számára – mindkét férjétől elvált, többször került súlyos betegségekkel a kórházba.

A varsói színházi intézet képzése után a színészi pályát nem sokkal a II. világháború kitörése előtt kezdte meg, az akkor még lengyel területen fekvő későbbi litván fővárosban, Vilniusban. Visszamenekült Varsóba a szovjet fegyverek elől, hogy ott hamar a földalatti ellenállás soraiban találja magát. A németek (majd az oroszok) ellen küzdő lengyel Honi Hadsereg katonáit szórakoztatta a frontszínház tagjaként, ám nem csak a művészet erejével akart harcolni: az 1944-ben kitört, a civil lakosságtól véres áldozatokat követelő varsói felkelésben Mlynarzówna (Molnárlány) fedőnéven összekötőként is tevékenyen részt vett. Közben éhezett hosszú időn keresztül, gyereket nevelt, és persze próbált túlélni.

A háború előtt Szaflarska a lengyel közvélemény szemében az amerikai színésznőkhöz hasonló típust testesítette meg, mind külső megjelenésében, mind a ráosztott karakterek tulajdonságait illetően. Bár szerepelt a háború utáni első lengyel egész estés filmben – a zenei témájú Tiltott dalokban –, ami komoly közönségsikernek bizonyult, a vonalas szocialista mozi elvárásainak nem tudott megfelelni. Később persze számos filmszerep találta meg, és a 60-as évek közepétől meghatározó társulati tagja volt a Varsói Drámai Színháznak is. Talán nem ő játszotta a legmeghatározóbb filmszerepeket az elmúlt évtizedek lengyel mozijában, ugyanakkor személyes kisugárzása és egyre terebélyesebb életműve komoly tiszteletet és elismerést váltott ki. A rangos díjak mellett – legjobb színésznő díja a gdyniai filmfesztiválon, 2008-ban Arany Kacsa-díj, amit az akkor százéves lengyel mozi legjobb színésznőjeként érdemelt ki, nem is beszélve a legmagasabb filmes kitüntetésről, az Orláról – a közszeretet ritka adományában is részesült. Komoly sikert aratott a Dorota Kedzierzawska rendezte, 2012-es Inny swiat (Más világ) című dokumentumfilm is, melyben hosszú életének fordulatairól mesélt derűvel és humorral.

Finomsága, életszeretete és szerénysége sokaknak fog hiányozni. Ahogy a színházi rendező és egyetemi tanár Erwin Axer egykor megfogalmazta: Minden szerepe gyémántként ragyogott ( ) Olyan hangvilla ő, ami értékelhetővé teszi az egész zenekar játékának tisztaságát.