Ritka esemény mostanában, ha közös lengyel–magyar filmünnepre vagy megemlékezésre kerül sor. Lengyel mozifilm ugyanis egy ideje ritkán jut el az itthoni vetítőtermekbe, és ha mégis, a közönség komolyabb visszhangjára kevés eséllyel számíthat. Az utolsó kivétel Andrzej Wajda Katynja volt, mely a kedvező kritikai fogadtatás mellett a nézők szélesebb körét is képes volt megszólítani. Nemrég ráadásul a nagy rendezőtől is búcsút kellett vennünk, és talán nem túlzok, ha azt mondom, egy picit őt is a sajátunknak tekintettük mi, magyarországi filmrajongók.
Ahogy Danuta Szaflarska színésznőt, a lengyel színészjátszás kortalan nagyasszonyát – akinek 102. születésnapjáról lapunk egy portréval emlékezett nemrégiben (Lokomotív a lehunyt szem mögött. Magyar Nemzet Magazin, 2017. február 11.) – is joggal érezzük egy kicsit a magunkénak. Hiszen utoljára éppen egy magyar filmben tűnt fel a vásznon: Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című keserédes családtörténetében alakította, Ónodi Eszterrel megosztva, a címszereplőt. Ráadásul nem először esett ez meg vele, hiszen 1999-ben már játszott Kamondi Zoltán Az alkimista és a szűz című mozijában, akkor is Ónodi Eszter mellett volt az egyik főszereplő.
Vasárnapi halála rendkívül magas kora ellenére is keserű meglepetés, hiszen a lengyel Greta Garbóként is emlegetett örök díva elpusztíthatatlannak tűnt. Pedig a történelem keményen megpróbáltatások elé állította, és a magánélet sem tartogatott mindig örömöket számára – mindkét férjétől elvált, többször került súlyos betegségekkel a kórházba.
A varsói színházi intézet képzése után a színészi pályát nem sokkal a II. világháború kitörése előtt kezdte meg, az akkor még lengyel területen fekvő későbbi litván fővárosban, Vilniusban. Visszamenekült Varsóba a szovjet fegyverek elől, hogy ott hamar a földalatti ellenállás soraiban találja magát. A németek (majd az oroszok) ellen küzdő lengyel Honi Hadsereg katonáit szórakoztatta a frontszínház tagjaként, ám nem csak a művészet erejével akart harcolni: az 1944-ben kitört, a civil lakosságtól véres áldozatokat követelő varsói felkelésben Mlynarzówna (Molnárlány) fedőnéven összekötőként is tevékenyen részt vett. Közben éhezett hosszú időn keresztül, gyereket nevelt, és persze próbált túlélni.
A háború előtt Szaflarska a lengyel közvélemény szemében az amerikai színésznőkhöz hasonló típust testesítette meg, mind külső megjelenésében, mind a ráosztott karakterek tulajdonságait illetően. Bár szerepelt a háború utáni első lengyel egész estés filmben – a zenei témájú Tiltott dalokban –, ami komoly közönségsikernek bizonyult, a vonalas szocialista mozi elvárásainak nem tudott megfelelni. Később persze számos filmszerep találta meg, és a 60-as évek közepétől meghatározó társulati tagja volt a Varsói Drámai Színháznak is. Talán nem ő játszotta a legmeghatározóbb filmszerepeket az elmúlt évtizedek lengyel mozijában, ugyanakkor személyes kisugárzása és egyre terebélyesebb életműve komoly tiszteletet és elismerést váltott ki. A rangos díjak mellett – legjobb színésznő díja a gdyniai filmfesztiválon, 2008-ban Arany Kacsa-díj, amit az akkor százéves lengyel mozi legjobb színésznőjeként érdemelt ki, nem is beszélve a legmagasabb filmes kitüntetésről, az Orláról – a közszeretet ritka adományában is részesült. Komoly sikert aratott a Dorota Kedzierzawska rendezte, 2012-es Inny swiat (Más világ) című dokumentumfilm is, melyben hosszú életének fordulatairól mesélt derűvel és humorral.
Finomsága, életszeretete és szerénysége sokaknak fog hiányozni. Ahogy a színházi rendező és egyetemi tanár Erwin Axer egykor megfogalmazta: Minden szerepe gyémántként ragyogott ( ) Olyan hangvilla ő, ami értékelhetővé teszi az egész zenekar játékának tisztaságát.
