Bár kora egyik legzseniálisabb alkotója volt Auguste Rodin, művei valódi mélységeit mégis kevesen látták meg, még ha egy idő után mindenki vele is akart mellszobrot készíttetni. Ma legtöbben A gondolkodó alkotójaként ismerik, miközben A csók vagy a Victor Hugo emlékműve nem kevésbé voltak értékes alkotások. Mindezt felismerte a francia új hullám második nemzedékéhez tartozó Jacques Doillon is, aki Vincent Lindon főszereplésével készített idén életrajzi filmet. A Rodin – Az alkotót a hazai mozik november 9-én mutatják be.
A végeredmény megítélése felemás, ugyanakkor kétségtelen, hogy Rodinnel érdemes ma is foglalkozni, alakjában és művészetében számos felismerésre váró vonás, mélyréteg rejlik még. A rendező filmjével együtt nemrég Magyarországra is ellátogatott, itt kérdeztük őt az életrajzi alkotásról, illetve eddigi pályájáról. Elsőként is, hogy mi vonzotta benne, hogyan talált el a szobrászhoz, aki a test rendkívüli, határokat feszegető gesztusait is tökéletes pontossággal elevenítette meg.
– Mikor a művészetéhez közelebb kerültem, akkor jöttem rá, hogy igencsak vad, intim és pont ettől nagyon modern alkotó volt – fejti ki Doillon, aki szerint még ma is keveset tudunk ugyanakkor Rodinről. Ismerjük A gondolkodót, de sokan nem vágnánk rá azonnal Balzac emlékművét, miközben a rendező úgy látja, hallatlanul modern és sokrétű alkotással van dolgunk.
A filmből viszont kitűnik, a kortársak mégsem ismerték el tehetségét, amit a művész rettentő rosszul viselt. Kritikánkban említettük is: mintha túlhangsúlyozták volna a szobrásznak ezt a vonását, a panaszkodását a meg nem értettségen, amit visszább is lehetett volna fogni.
Doillon ugyanakkor úgy véli, pontosításra szorul az a kijelentésünk, hogy nem fedezték fel művészetének zsenialitását. – A hivatalos kritikák, a hivatalos sajtó illette csak őt erős kritikával, de volt harminc-negyven művész, közéleti szereplő, akik kiálltak mellette – véli Doillon. Olyanokat sorolhatunk elmondása alapján ide, mint Monet, Debussy vagy éppen Clémenceau. – De a fellépésük sem volt elegendő, hogy a kor megfelelően értékelje őt – mondja.
Doillon szerint az emberek egy része nem volt még kész befogadni ezeket a műveket, így negyvenévesen még viszonylag ismeretlen volt Rodin. Ám nem sokkal később kora egyik legértékeltebb művésze lett, váratlanul beütött a siker. – Hosszú folyamat volt, de végül elfoglalta az őt megillető helyet – teszi hozzá a rendező.
De mi a helyzet a film elismertségével? A Guardian például úgy fogalmazott, az alkotásban főleg beszélnek a szenvedélyről, de sajnos nem érződik ki ez a műből. – Aki ezt írja, lehet, elaludt tíz perc után, vagy csak nem látja meg, ami szerintem igenis ott van – jegyzi meg Doillon. Hozzátéve: ez nem zavarja őt, „nem akarom, hogy olyan legyen a műveim fogadtatása, mint egy választás a banánköztársaságban”.
Pozitív fogadtatásban persze bőven volt része: a Berlinalén díjat kapott, és sokakhoz jutottak el olyan filmjei, mint A kis bűnöző vagy a Ponette. Mindkettőben gyerekeket láthatunk, Doillon elmondása szerint szeret kamaszokkal, fiatalokkal olyan filmeket megcsinálni, amiket más nem merne.
A sors szomorú iróniája, hogy a Ponette-ben ráadásul Marie Trintignant egy tragikus sorsú anyát alakított – később pedig Bertrand Cantat zenész bántalmazásának következtében vesztette életét. Doillon kifejti, nagyon szeretett Marie-val dolgozni, érzékeny, csodálatos színésznőnek látta. Az említett filmben ugyanakkor elsősorban az érdekelte, a gyermek hogyan tekint édesanyjára, hogyan tudja feldolgozni a hiányát. A rendező műveiben egyébként más ismert színésznők is felbukkantak még pályájuk kezdetén. A nimfomániás főhőse, Charlotte Gainsbourg például mindössze huszonkét évesen játszhatta el filmje, az 1992-es Amoureuse főszerepét. Az angol beteg és a Csokoládé sztárja, Juliette Binoche szintén a húszas évei elején dolgozott vele, méghozzá az 1985-ös Családi életben.
Cantat kapcsán Doillon megjegyzi: őt is felháborítja, miként tért most visszatért a zenei életbe és az, hogy nem restell korábbi kapcsolatáról sem énekelni. „Nem hiszem, hogy bárki is szeretné, hogy köze legyen ehhez a férfihez” – mondja a rendező. Doillon szerint felháborító, amilyen szerepben a férfi most tetszelegni próbál.
Egyébként nemcsak a visszatérés híre váltott ki felháborodást. A Les Inrockuptibles nevű francia zenei magazinnak bocsánatot is kellett kérnie azért, ahogyan a címlapjára tette az énekest. „Cantat a maga nevében” – olvashattuk a borítón, amire a francia Elle magazin egy Trintignant-címlappal reagált. „Marie nevében” – üzente a másik lap.
