Az indiai filmgyártás nem csak Bollywood

Az ország filmgyártása többől áll Bollywoodnál. Sokan keverik a kettőt, utóbbit csak a Mumbai városához kötődő, hindi nyelvű iparra értjük.

Gyászol Bollywood, újabb legendájától kell búcsút vennie. Idén már nem is először: emlékezhetünk, az év is egy legendás színész, Om Puri halálával indult. A New Delhi Times, a City of Joy és A Kelet az Kelet sztárja indiai és brit produkciókban egyaránt felbukkant karrierje során, halálakor pedig Narendra Modi miniszterelnök is gyászolta. Kapcsolata a legendás bollywoodi filmgyártó dinasztiával nem csak a nagyvásznon valósult meg: 1991-ben vette feleségül Annu Kapoor színész lánytestvérét, Seema Kapoort – igaz, házasságuk csupán nyolc hónapig tartott.

Ezúttal a család egy tagja, a hetvenkilenc éves Shashi Kapoor hunyt el. Apja, Prithviraj és bátyja, Raj egyaránt ezt a pályát választották, és így tett Shashi is, akinek karrierje az 1940-es, 1950-es években gyerekszínészként indult. Olyan filmekben láthattuk ekkor, mint az Aag (1948) vagy A csavargó (1951): ezekben egyaránt bátyja, Raj fiatalabb kiadását játszotta. De az első főszerep sem sokáig váratott magára. Yash Chopra 1961-ben kijött filmje, a Dharmputra volt az első indiai film, amely az ország felosztását, illetve a hindu fundamentalizmust mutatta meg. Az Acharya Chatursen azonos című regényéből készült alkotás igencsak pontosan adta vissza az India és Pakisztán elválását övező zavargásokat, ami nagy felzúdulást váltott ki a filmszínházakban is. Bár mindez hatalmas kasszasikert is hozott, kevesen merték egyértelműen követni példáját: a következő film, ami a közösségek együttélésével kapcsolatos kérdést feszegette, a Garm Hava volt M. S. Sathyutól. Yash Chopra is inkább a szerelmi történetek felé fordult, és soha többé nem készített politikai alkotást.

Shashi Kapoor közben 1958-ban feleségül vette Jennifer Kendal angol színésznőt, és tagja lett az országban brit filmeket gyártó Merchant–Ivory-stábnak. Így Kendal oldalán játszott az 1970-es Bombay Talkie-ban, de szerepelt a cég nagy sikerű, 1983-as filmjében, a Hőség és homokban is. Ismail Merchant és James Ivory rendezők cége 1961-ben kifejezetten azért jött létre, hogy a nemzetközi piacra szánt, angol nyelvű filmeket készítsen Indiában. A forgatókönyvek jó részét is a németországi születésű brit–amerikai szerző, Ruth Prawer Jhabvala jegyezte, a történetek pedig gyakran valamilyen E. M. Forster- vagy épp Henry James-adaptációk voltak. Hollywood így tört be Bollywood berkeibe: Shashi Kapoor vagy épp Aparna Sen színésznő gyakran olyanokkal szerepelt együtt, mint Maggie Smith, Hugh Grant, Vanessa Redgrave vagy Helena Bonham Carter.

– Különös házasság volt ez a miénk itt a Merchant Ivorynál. Én egy indiai muszlim vagyok, Ruth német zsidó, míg Jim egy amerikai protestáns. Valaki egyszer háromfejű istenekként írt le minket. Talán inkább háromfejű szörnynek kellett volna – jegyezte meg egy ízben Merchant.

– Élénken emlékszem arra a varázslatos élményre, ami a moziban ülve elfogott, mikor indiai gyökereimmel és a hindi mozi szeretetével ültem be a filmszínházba, és ereje teljében láthattam ezt a ragyogó színészt – így emlékezett vissza a BBC-re írt nekrológjában Aseem Chhabra, aki életrajzi kötetet is jegyzett Shashi Kapoorról. Még csak újságírást tanult a Columbia Egyetemen – ez 1983-ban történt –, ő pedig a Merchant–Ivory páros filmjeire épülő retrospektív vetítésre ült be. Imádta a Kapoor nevéhez köthető romantikus musicaleket, és Bollywoodnak is nagy rajongója volt, de az amerikai készítésű produkciókat nem látta addig, míg New Yorkba nem költözött. Ahogy más szemszögből újra ráismerhetett a hozzá közel álló kultúrára, az ámulatba ejtette őt.

Mikor Chhabra 1981-ben elhagyta Indiát, Bollywood egyik nagy sztárja Kapoor volt, olyan sikerfilmekkel maga mögött, mint a Deewar (1975), a Kabhie Kabhie (1976) vagy a Shaan (1980). Mindháromban Amitabh Bachchan oldalán játszott, aki Bollywood másik nagy híressége lehetett: ha a hetvenes évek indiai mozija kerül szóba, a helyiek rendre az ő nevét hozzák fel. Kapoor némiképp másodhegedűs is lehetett színésztársa mellett, akivel tizennégy filmben szerepeltek együtt. Ez viszont nem szegte kedvét, és akármennyire is epizódszerepről volt szó, lehetett számítani rá: nem véletlen, hogy filmográfiája is hatalmas, több mint százötven címet tesz ki.

A Kapoor család egyébként a pandzsábi hinduk közül származik, az első pedig, aki filmes karriert csinált magának közülük, Prithviraj Kapoor volt. A peshawari rendőrfőnök gyermeke először az 1929-es Cinema Girlben volt látható, fiai, Raj, Shashi és Shammi pedig egyaránt a hindi filmgyártást választották. A második generáció után persze mostanra már a harmadik-negyedik is eljutott a mozikig: a 80-as születésű Kareena Kapoor például olyan produkciókban látható, mint a Néha öröm, néha bánat, a Khushi vagy az Amikor találkoztunk.

India filmgyártása egyébként jóval többől áll Bollywoodnál. Bár sokan keverik a kettőt, utóbbit csak a Mumbai városához kötődő, hindi nyelvű iparra értjük. Ettől még az országban tamil, telugu vagy kannada nyelven is készítenek mozgóképeket, a déli filmek pedig jóval féktelenebbnek, harsányabbnak mondhatók, mint a visszafogott bollywoodiak. Maga az indiai mozi 2013-ban köszönthette százéves fennállását: az első mű, az 1913-as Raja Harishchandra még egy szanszkrit eposz feldolgozása volt.

Az indiai filmipar a XX. század második felében párhuzamosan fejlődött az amerikaival és az európaival: miközben nálunk hódított az új hullám, keletebbre is fénykorát élte a mozi, sokan pedig máig a 70-es évekre emlékeznek úgy, mint ami a legemlékezetesebb alkotások születésének ideje volt.

És bár korábban említettük, hogy a Dharmputra példáját először nem merték sokan annyira híven követni, az indiai mozi mégis erősen politikus volt sokszor. A brit gyarmatosítókkal szembeni lázadás éppúgy gyakran megjelent, ahogy később már az India és Pakisztán között feszülő ellentét is visszatérő téma tudott lenni. Ez jelenthetett akár hidegháborús kémtörténetet éppúgy, mint egy-egy végzetes szerelmi románc bemutatását indiai fiú és pakisztáni lány között.