Karády Katalin is őt igyekezett utánozni

Február 21-én született Szellay Alice színésznő, aki csak ritkán csillogtathatta meg tehetségét.

Csak azt nem tudom, ki volt az én vőlegényem – rebegi elhaló hangon az Ének a búzamezőkről hőse, Etel, de a látomásként előtte megjelenő anyja szerint ez már nem is számít. Várja őt már a mennyei vőlegénye, csak öltse magára a szép menyasszonyi ruháját, és induljon útnak. A fiatalon megözvegyült lány pedig nem tudja elviselni, amit egykori férje, Rókus haláláról hall, és átszellemült arccal távozik az életből. Gyászolja őt új kedvese, Ferenc, aki a szibériai fogságból még Rókussal indult útnak, de már csak egyedül tért vissza, társa feltételezett halálát pedig nem tudja megemészteni. Az Ének a búzamezőkről a kibírhatatlanságig nyomasztó lelkiismeret, a háborús trauma egyik leghatásosabb darabja: a történet érvényes volt akkor is, mikor 1927-ben megírta Móra Ferenc, 1947-ben pedig nem kevésbé. 

Szőts István 1947-es filmjének drámai kifejlete a legnagyobbakat juttathatja eszünkbe. Eközben a vízbe sétáló Etel tragédiáját tizenhárom évvel Ingmar Bergman hasonlóképp felkavaró filmje, a Szűzforrás előtt vitték filmre. Szőts István filmjei, így az öt évvel korábbi Emberek a havason előtt olyan nagyságok borultak le, mint Luchino Visconti vagy Vittorio de Sica, példát merítve belőle későbbi pályájuk során.

A földtulajdon fontosságát kiemelő, szibériai fogságról és mélyen megélt vallásosságról szóló alkotást azonban a kommunista diktatúra betiltotta. (A forgatókönyvet egyébként a korábbi, 1943-as vezetés is indexre tette, helytelenítve a történetben az orosz és magyar paraszt kézfogását.) A legenda úgy szól, Rákosi Mátyás öt perc után dühösen viharzott ki a vetítőteremből, „reakciós vallási propagandát” kiáltva. A néhány fontos filmet jegyző Szőts 1998-ban, Szellay Alice pedig 1990-ben halt meg, de a nagyvásznon már nem jelentkeztek. (A visszhangtalanságba és elutasításba belekeseredő Szőts 1957-ben emigrált.) „Itt álmodik az életről Szellay Alice” – olvashatjuk ma Szellay sírján a Farkasréti temetőben.

A február 21-én született színésznő bár csak néhány alkotásban csillogtathatta meg tehetségét, ezeket a filmjeit nehéz feledni. Ugyan több internetes forrás is 1914-et említ születési dátumaként, de az 1994-es Magyar életrajzi lexikonban az áll, hogy 1918. február 21-én látta meg a napvilágot. Rippel Alice néven született Budapesten, fiatalkorát pedig Rákospalotán töltötte. Első férje, Spolarich József részvénytársasági igazgató volt, az Emberek a havason forgatását pedig még Spolarich Józsefnéként kezdte meg. Időközben felvette férje nemesi előnevét, amit a válás után is megtartott, és összeházasodott az őt a filmes világ számára felfedező Szőts Istvánnal. Az 1943-as Fekete István-adaptáció, a Cserépy László rendezte Aranypáva kivételével csak az ő filmjeiben szerepelt.

Nagyon nem illett abba a közegbe

Megkeresésünkre Szellay Alice unokahúga, Inkey Alice is bizonytalan volt azt illetően, melyik születési dátum lehet a valódi. Nagynénje mondta ezt is, azt is, de esélyesebb, hogy fiatalítani szerette volna magát, és Inkey azt is kevésbé tartja valószerűnek, hogy tizenhat évesen ment volna hozzá Spolarich Józsefhez. (A házasságkötésre 1934 novemberében került sor, abban a hónapban, amikor a nagy múltú Spolarich-kávéházat is kénytelenek voltak elárverezni.) Ez esetben az 1914-es évszám tűnik a valósnak. 

Inkey fotós-filmes családba érkezett, édesapja a Karády Katalin cigarettázó portréját készítő Inkey Tibor volt. A nő gyermekkorát Alsógödön töltötte, ahol együtt lakott még nagynénjével, Szellay Alice-szal és Szőts Istvánnal. Alsógödi Amarcord című könyvében adott számot fiatalkori élményeiről, majd pályája indulásáról már a No, de Alízka! tanúskodik. Számtalan legendás magyar film standfotóit, színész és színésznő portréját készíthette ő, első munkája pedig a Mici néni két élete volt.

Ahogy lapunknak is elmondta, jó humorú, vidám nőként emlékszik nagynénjére, akiről olyasféle gyerekkori emlékeket őriz, mint hogy együtt tornáztak a kertben. – Az ötvenes években nagyon nem illett abba a közegbe a szitaruháival, megjelenésével – jegyezte meg Inkey Alice, aki pályája során olyanok mellett dolgozott, mint Fábri Zoltán, Gyarmathy Lívia, Ranódy László és Makk Károly.

Szellayt az 1942-es Emberek a havasonban láthattuk először, és ha csak ez az alkotás készült volna el, már azzal beírta volna a nevét a magyar filmtörténetbe. „Az Emberek a havason szereplői és a forgatócsoport munkatársai új, ismeretlen egyéniségek. Ezért a cselekményekben önmaguk egyéniségét hordozzák, nem »alakítanak«, a néző nem hasonlítja őket már ismert egyéb szerepeikhez. Ez nem »Görbe«- és nem »Szellay«-film, amint egy Jávor-film kétségkívül elsősorban Jávor-film és mellékes, hogy a cselekmény szerinti foglalkozása éppen micsoda” – írta Nemeskürty István a Filmkultúra 1990/1. számában.

A Velencei biennálén művészeti fődíjat kapó Nyirő József-adaptáció nemcsak az olasz neorealisták figyelmét keltette fel, Szellay játéka nagy hatással volt hazai pályatársaira is. Ahogy Nemeskürty is említi, a Zilahy Lajos rendezte Valamit visz a vízben Karády Katalin egyértelműen az Emberek a havason színésznőjét igyekezett utánozni. Szőts nem is változtatott a stábon, fontosabb alkotótársait vitte magával az Ének a búzamezőkről című filmbe, Görbe János mellett pedig Szellay megrendítő alakítása miatt is nehéz felednünk az alkotást.

Szőtscsel közös munkái mégis rendre nehézségekbe ütköztek. Kodály Zoltán húszas években írt Kádár Katáját rövidfilmben dolgozták fel, de a rendező végül művészi ellentétek következményeként levetette a nevét az alkotásról. Ő ugyanis „paraszthanggal” szerette volna kísértetni a filmet, de a producer nem hitt a megoldásban, és Szilvássy Margit operaénekes közreműködését kérte. Az ezután forgatni kezdett Tűz a hegyen pedig félbe maradt, miután a háború után Szőts már nem tudta azt befejezni. A Gárdonyi Géza története alapján készülő film főszereplői között szintén ott volt Szellay Alice és Görbe János. Ráadásul a kommunista rezsim még az Emberek a havasont is fasizmusgyanúba vonta, hivatkozva az eredeti történet írójára, Nyirő Józsefre. 

A körülmények ismeretében nem lephet meg minket, hogy Szőts mellett Szellay pályája sem tudott kiteljesedni. Elég csak azt a történetet említenünk, amiről tavaly is írtunk már. Az Ének a búzamezőkről betiltása után Szellay kihallgatást kért Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi minisztertől: azt szerette volna elérni, hogy a filmet a kommunista vezetők engedjék mégis levetíteni. A politikus javaslata mutatta, hogy a zaklatási és zsarolási ügyek nemcsak az elmúlt évtizedek filmes világára voltak jellemzőek. Szellay végül visszautasította Ortutay szexuális ajánlatát, mint ez barátnőjének (és Tildy Zoltán titkárnőjének) naplójából is kiderült. A színésznő 1948 után visszavonult, Szőtstől is elvált, és Pándy Lajos színművész feleségeként hunyt el 1990-ben.