Oscar-jelölt filmmel tért vissza Holly Hunter. A ma hatvanéves színésznő ráadásul maga is számos fontos jelölést kapott a Rögtönzött szerelemért, így karrierje másfél évtized után újra emelkedőben van. Már ami a szakmai megítélést illeti, mert nagyobb bevételt hozó filmjei akadtak az új évezredben is. A Hihetetlen család különösen sikeresnek bizonyult 2004-ben, idén pedig mozikba kerül végre a folytatás is. Igaz, a szuperhős-famíliát bemutató animációs műben csak a hangjával tudott játszani Hunter. A Batman Superman ellen aztán még jelentősebb, 330 millió dolláros bevételre tudott szert tenni az Egyesült Államokban, a kritikai siker ott viszont elmaradt.
Hunter 1958. március 20-án született a Georgia állambeli Conyersben. Hat testvére mellett ő volt a legfiatalabb, az amerikai Délen nevelkedve pedig megtanulhatta, hogy mindenért meg kell küzdenie. A pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem drámatagozatán diplomázott, majd pályáját színházi szerepekkel kezdte, általában a naiva karakterét játszva. Nem sokkal később New Yorkba költözött, a most a legjobb női főszereplő Oscarját elnyerő Frances McDormand lakótársa lett, a nyolcvanas évek elején pedig beindult filmes karrierje is.
A The Guardian 2003-ban úgy fogalmazta meg: Holly Hunter sikere leginkább személyisége érzékiségében volt megfogható. Ebben a szerző szerint az olyanokat is simán veri, mint Julia Roberts, akiknél mindig megjelenik valami édeskés behízelgő jelleg is. A valódi érzékiség a Guardian szerint az utazásban áll, s nem az úti célban, az időzítésben, a várakozásban, a ki nem mondott dolgokban. Nem a semmiért maradt néma az 1993-as Zongoraleckében sem, amely film nem annyira a szexuális elfojtásról, mint az életbe való visszakerülésről szólt – emelte ki a brit lap. Hunter karaktere hallgatott, de játékát annál kevésbé fogta vissza, s beszélt az érzékein, gesztusain keresztül. Ada megformálásáért Hunter elnyerte aztán a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat is, a Guardian szerint pedig ezt tartja pályája legkifejezőbb szerepének.
A Magyar Nemzet ekkor, 1993. május 25-ei számában írt először a színésznőről, beszámolva Jane Campion filmjének Cannes-i diadalútjáról. A következő év májusában aztán azt írta Szabolcs Imre a kritikájában: „A félkommersz-félművész alkotások összes divatos és avítt kellékét felvonultatja a film. A némaság a világtól való elzárkózást, a brutalitás elleni tiltakozást, a zene a belső értékek őrzését jelképezi. A szerelem a legnagyobb erő a világon – hirdeti a film, szólásra bírja még a némákat is.”
Az érzékiség nem hiányzott másik fontos kilencvenes évekbeli filmjéből, A cégből sem. Sydney Pollack rendezésében Hunter a bolondos titkárnőt játszotta, aki utat mutatott Tom Cruise karakterének. A film első negyven percében még csak nem is láthattuk őt, de amint megjelent, onnantól lehetetlen volt őt nem szeretni. A Guardian szerint különc és nemtörődöm karaktere el is lopta végül a show-t a többiek elől.
Első filmes szerepe egyébként egy horrorhoz kötődött, aminek a forgatókönyvét részben Harvey Weinstein írta. A zaklatási botrányaiba belebukott producer szintén Az erdei fantommal (The Burning) mutatkozott be, jelentős sikert még nem aratva az egyébként kétségkívül félelmetes filmmel. A Zongoraleckét aztán szintén a producerhez kötődő Miramax forgalmazta. A színésznő egyébként tavaly ősszel szintén hozzászólt a történtekhez, kifejtve: a Weinstein-féle zaklatási kultúrával egyszer s mindenkorra le kellene számolni. Hozzátette, mindvégig kizárólag szakmai kapcsolatban állt a producerrel.
A nyolcvanas évek vége szép időszak volt Hunter számára, egymás után jöttek ki olyan filmjei, mint az Arizonai ördögfióka, A híradó sztárjai vagy az Örökké. Akadtak aztán olyan szerepek is, amiket visszautasított, pedig érdemes lett volna megfontolnia őket. Kevin Smith felajánlotta, hogy játssza el Istent a fergeteges Dogmában, de erre nemet mondott – helyette Alanis Morisette vállalta a feladatot. Az övé lehetett volna a Lesz ez még így se! főszerepe, de azt is inkább visszadobta, Helen Huntnak passzolva a feladatot.
A Zongoralecke után a The Atlantic szerint némiképp megrekedt Holly Hunter karrierje, és csupán három nagyobb szerep jutott neki. Ebből rögtön kettő 1995-ben: a Tökéletes másolat október közepén, az Egy békés családi ünnep pedig rá egy hétre került az amerikai mozikba. Előbbi egy pszichológiai thriller volt Sigourney Weaverrel a főszerepben, balszerencséjére viszont épp akkoriban jött ki, amikor a Hetedik is. A sorozatgyilkosos Jon Amiel-mozi ennek ellenére nem teljesített rosszul. Jodie Foster második rendezése még népszerűbb tudott lenni: a hálaadásos vígjáték jól teljesített a kasszáknál, még ha bombasikernek nem is bizonyult. Három évvel később még jött A csók című vígdráma Richard LaGravanese-től, de ezen túl Hunternek csak mellékszerepek jutottak olyan hol izgalmasabb, hol kevésbé fontos mozikban, mint a Karambol, Az élet sója és az Ó, testvér, merre visz az utad. A Coen testvérek utóbbi fekete komédiáját persze semmiképp sem érdemes kihagyni.
Catherine Hardwicke 2003-as filmje, a Tizenhárom pedig még egy újabb Oscar-jelölést is hozott Hunter számára. Így mondhatjuk, hogy a legjelentősebb szerepei női rendezőkhöz kötődtek: Campion és Fonda után Hardwicke-nél találta meg számítását. „Emlékszem, miután leforgattuk a Tizenhármat, amit Catherine-en kívül más nem rendezhetett volna meg, jött számára az első Alkonyat-epizód. Amikor viszont az abszolút siker lett, kerítettek mást, egy férfit, hogy megrendezze a következőt” – fejtegette a The Hollywood Reporternek adott idei interjújában Hunter. Hozzátéve: „Ha egy nő csinál valamit, amiből nem lesz abszolút siker, nem adnak neki második esélyt. Catherine-nél viszont épp azt láttam, hogy hiába robbantott, mégsem kaphatta meg ezt. Mindez roppant elkeserítő volt.”
Az elmúlt években olyan sorozatokban találta meg a számítását Hunter, mint a Saving Grace, A tó tükre vagy az idén indult Itt és most. Izgalmasabb filmszerepre viszont várnunk kellett tavalyig, amikor is a Kumail Nanjiani főszereplésével készült standup-vígjáték elbűvölt mindenkit. Az állhatatos édesanya szerepében Hunter is emlékezetes volt, így csak remélni tudjuk, hogy a jövő több hasonló színvonalú filmszerepet kínál majd számára.
