– Látta esetleg Andrej Zvjagincev filmjét, a Leviatánt?
– Sajnos nem.
– Csak azért kérdem, mert ott is biblikus utalásrendszer ágyazott meg a kortárs szociónak, hasonlóan a Genezishez. Önt mi vonzotta ebben a megközelítésben?
– Valós eseményeken, a cigánygyilkosságokon alapul a film. A történtek mögött pedig olyan erősen felfedezhető egyfajta biblikus gonosz és az abszolút jó, hogy 2008–2009-nél is messzebbre tudunk tekinteni. Amit tíz éve megtapasztaltunk, az az emberiséggel egyidős. A jó és a rossz állandó küzdelme, ahogy erkölcsi tanulságaink mindig, általános tapasztalatokra mutat rá.
– Az abszolút gonosszal állunk szemben? Beszélt már arról, hogy a negyedrendű vádlott életében a végállomás volt ez a fajta gonoszság, de sok minden közrejátszott, hogy idáig eljutott.
– Nem lenne szerencsés megfogalmazás, hogy kit mi vezetett és meddig. A középiskolában egyszer védőügyvédként kellett érvelni Krisztyán Tódor mellett Az aranyemberből. A diákok végül felmentették őt, olyan hatása volt a védőbeszédnek. Számtalan tényezőből tevődik össze jó és rossz, azt pedig elvetem magamtól, hogy a vegytiszta gonosz működésére szerettem volna csupán rámutatni. Humánusabb szemléletrendszerrel működöm. Lehet erről mondani, hogy idealista vagy naiv hozzáállás, de ösztönös késztetés is bennem, hogy figyeljem, miként jutott el valaki oda, ahová.
– Az ördög ügyvédje szerep kétélű lehet, nem? Kereshetjük az okokat, hogy mi vitt rá valakit szörnyűségekre, de olykor mentegetjük is ezzel a bűnöst, miközben nem szolgálna rá.
– A körülményeket mindenképp vizsgálnunk kell. Persze valós probléma, hogy valamifajta médiaretorikának köszönhetően ferdül az ember ítélőképessége, erkölcsi álláspontja. A filmem arról is szeretne beszélni: eldöntheti valaki, hogy mit választ. A választásokat mint lépéseket nem kérhetjük számon egy rossz gyerekkortól, korábbi bántalmazástól. De segít, ha tudjuk, milyen lépések vezetnek ahhoz, hogy valaki a rosszat válassza. Ettől még nem mentjük fel az illetőt. De tanulhatunk belőle.
– A háttérben meglévő társadalmi feszültségek enyhíthetők? Tapasztaljuk a kölcsönös egymásra mutogatást: ki a rasszizmusra mutat rá, más rögtön visszaszól, hogy neki meg folyamatosan szétlopják a veteményesét, ezért szerinte jogosan általánosít.
– Az egymásra mutogatások semmiféle eredmény felé nem szoktak minket vinni. Ahogy az sem, ha az idegengyűlöletet, a rasszista viselkedést ezekbe bújtatva keressük. A cigányok az európai kultúra szerves részét képezik. Az, hogy az integráció milyen szinten valósul meg, bonyolult szociológiai, társadalompolitikai folyamat eredménye. Amiben, úgy néz ki, az utóbbi húsz évben nem feltétlenül teljesítettünk elégségesre.
– Az utóbbi hetekben ráadásul a kormánypárti politikusok is elkezdtek cigányozni, a romákat a migránsokhoz hasonlítani. Ez rátehet az előítéletekre?
– Választásokkor ezek iszonyúan kiszámítható, sablonos dolgok. Látszik, hogy a szavazóbázist próbálják megtartani hangzatos, könnyen emészthető hülyeségekkel. Egy tíz-, avagy egy több százezer főből álló csoportot sem szabad bizonyos politikai érdekek miatt meghurcolni. Akkor is voltak hasonló kérdések, amikor első filmem, a 2007-es Boldog új élet kijött. Akkor is elmondtam: egy roma család sem arról álmodozik, hogy nagyon nehézkesen rossz osztályba tudja a gyerekét íratni, hogy ne legyen ruhája, íróasztala a kicsinek. Hogy ne kapjon ugyanakkora esélyt az életben, mint más, kedvezőbb helyzetben lévő gyerek. Senki nem gondolhatja, hogy a romáknak ideálisak lehetnek azok az életkörülmények, amelyek jelen pillanatban adottak. Vidéken forgattam a film első, a roma kisfiúról szóló szekvenciáját. Ott iszonyatosan közelről találkoztunk e jelenségekkel. Azok az emberek pedig igenis napról napra küzdenek, dolgoznak, és méltósággal teszik mindezt. Az pedig tény, hogy van, aki szétlopja a veteményesét a másiknak, de ehhez nem kell kisebbséginek lenni. A nem cigány is megteheti éppúgy, csak az a veteményes sokszor épp egy milliárdos konzorcium lesz. Az összeurópai roma népesség százévi lopásának felelhet meg egyetlen politikus milliárdos haszonszerzése.
– Az előítéletek szempontjából mondhatjuk, hogy a menekültek vették át a romák helyét?
– Nem feltétlenül, hiszen ahogy beszéltük, a cigányok is le lettek migránsozva. Nem lenne szabad egyik csoportra sem pejoratív zöngét rakni. Senki nem jókedvében menekül a hazájából, ahogy a romák sem önszántukból élnek nehéz körülmények között – mint előbb említettem is.
– Ön nevelőotthonban nőtt fel. Mennyire volt kegyetlen az ottani világ?
– Tízből hét cigány gyerek volt ott, lényegében mi voltunk többségben. Ha arról van szó, hogy a gyengébbek milyen helyzetben voltak: csoportdinamika az egész. A közösségek nem szoktak jól bánni a gyengébbekkel, aki pedig nem üvölti ugyanazokat a szlogeneket, mint a csorda, az renitenssé válik. Elég csak felidéznünk A Legyek Urát.
– Mekkora ebben a csendes többség felelőssége? Amely közbeléphetne, de inkább meghúzza magát, hogy ne kerüljön célkeresztbe?
– Nem szól semmit, marad a halk középben, az ellenállókból pedig, akik felismerik, hogy az agresszorokat gyakran a saját szlogenjeikkel lehet ellehetetleníteni, idővel nagy eséllyel lesznek vezérek. Ez is csoportdinamika.
– Miért kellett tizenegy év a Genezis megszületéséhez?
– A Boldog új élet után volt egy projektem, A halottlátó, amelybe nagyon sok energiát feccöltünk. Mágikus realista thriller lett volna, amely urbánus romantikával mesél a halottakról, illetve azokról, akik segítik őket odaát. Ezzel aztán nagyon sok idő el is ment. Nemcsak a forgatókönyvírással: elsőfilmesként az akkori producereim kitalálták, hogy kezdjünk el a tervvel megjelenni Európa talentprogramjaiban. Koprodukciót szerettünk volna előkészíteni, mivel egy ilyen magasságokban gondolkozó filmet csak magyar pénzből nem lehetett volna elkészíteni. Akkoriban kezdett bizonytalanná válni az előző filmfinanszírozási rendszer, és idő volt, amíg felállt az új. Szűk négy éve be is dobtam inkább a Genezis ötletét: gyorsabban el tudott készülni, anyagilag sem volt olyan megterhelő a projekt. Harmadik alkotásként nagyobb létjogosultsága lesz A halottlátónak is.
– Milyen volt a Genezis fogadtatása a Berlinalén?
– A premier erős hangulatban zajlott, telt ház volt a csaknem ezer férőhelyes moziban. Cseh Annamari színésznővel gyűjtöttük be a reakciókat, mintha csak valami fogadáson lennénk, olyan volt. A taps magáért beszélt, a csöndek is ott voltak, ahol kellettek.
– Több külföldi kritika is született a filmről, és akadt, aki az ugyanúgy a Berlinalén bemutatott Csak a szélhez hasonlította a mozit. Számított rá, hogy párhuzamba fogják vonni a Fliegauf Bence-alkotással?
– Kiszámítható volt, Berlinnek jó a memóriája. A Boldog új életre is sokáig emlékeztek. A hasonló téma miatt nyilván felmerül a párhuzam, de el is mondtam már: a valóság minden esetben önkényes, alkotói szűrőn esik át. Így nem feltétlenül adekvát a hasonlat a Csak a széllel. Remélem azt is, hogy nem csak Bence és én leszünk azok, akik gondolunk valamit a témáról.
– Születtek negatívabb kritikák is a produkcióról: akadt, aki például szenvedéspornót emlegetett. Ezekről mit gondol?
– Azért ez nem Gaspar Noénak a Visszafordíthatatlanja, ahol tizenöt percen keresztül erőszakolják Monica Belluccit. Nem kell viszont szépelegni, a valóság gyakran épp olyan, amilyennek mutattam. Minden egyes képkocka, jelenet vezet valahová, mivel nem engedhetem meg, hogy elsikkadjon a lényeg. A kritikus véleménye pedig nem feltétlenül a nézőével azonos.
